Az ellenzéki politikus felháborítónak nevezte, hogy az iskola képviselői nem kaptak választ a kormánytól és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) felvetéseikre, miközben mintegy 15 ezer magánszemély és több mint száz intézmény, szakszervezet csatlakozott észrevételeikhez.
Dúró Dóra szerint párbeszédet kell folytatni a pedagógusok leterheltségéről – így például a magas adminisztratív terhekről -, a diákok terheiről, és arról, hogy a nemzeti alaptanterv megtanulhatatlan. Szóvá tette, hogy a pedagógusbérek átlagosan csak 34 százalékkal emelkedtek, miközben nőttek a kötelező óraszámok, a helyettesítésért nem jár pluszpénz, a túlórát pedig nem tudják elszámolni az érintettek.
A jobbikos politikus arra is kitért: szerinte a Klik nem volt képes csökkenteni az intézmények közötti különbségeket, az államnak több forrást kellene juttatnia azon iskoláknak, amelyeknek az önkormányzatok nem tudnak többlettámogatást adni.
A bizottsági elnök tájékoztatása szerint az ülésre várják a Herman Ottó Gimnázium igazgatóját, Pilz Olivért, az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnökét, a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselőjét, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét, a területért felelős államtitkárt és a Klik vezetőjét.
(MTI)