Az ellenzéki képviselő szerint az egészségügy problémáinak gyökere az alulfinanszírozottság, a kormány ugyanis GDP-arányosan egyre kevesebbet fordít az ágazatra. A problémák közé sorolta még az intézmények növekvő adósságállományát, az egészségügyi szakdolgozók elszegényedését és a rossz, elkeseredett dolgozói hangulatot is.
Szerinte ezek a válságjelenségek általánossá váltak 2016-ra, ezért “együttérző egészségügy” létrehozására van szükség, amelyben a betegek, az egészségügyi dolgozók és az állam egymáshoz való viszonyát is az együttérzés jellemzi.
Közölte: a Jobbik “valódi nemzeti konzultációt” indít az egészségügyben, amelynek első lépéseként szakmai szervezettekkel – tudományos műhelyekkel, betegszervezetekkel, szakszervezetekkel – konzultál, majd ennek eredményei alapján kérdezi meg a lakosság véleményét.
Emellett – folytatta – a Jobbik országgyűlési képviselői választókerületükben meglátogatják az egészségügyi intézményeket, így a párt minél szélesebben körben próbálja begyűjteni az információkat. Szerinte a konzultáció eredményeképpen érdemi, pozitív lépésekre sarkallhatják majd a kormányt.
(MTI)