A fenti címmel tartottak sajtótájékoztatót a Jobbik debreceni önkormányzati képviselői, Herpergel Róbert és Ágoston Tibor. A városatyák egyebek mellett arra kíváncsiak, hogy a Fidesz szerint „hány menekültet bír el Debrecen”, illetve, hogy hogyan szolgálja a debreceniek érdekét a menekülttábor immáron nyilvános bővítési terve?

agostherp0415

Herpergel Róbert (képünkön jobbra) ismertette: a Közbeszerzési Hatóság honlapjára felkerült egy hirdetmény, ami a bicskei és debreceni menekülttáborok bővítéséről szól. Majd részletezte: Debrecenben ez egészen pontosan azt takarja, hogy a 44-es és 46-os jelű épületeket lakóegységgé, családok befogadására alkalmas apartmanokká kívánják átalakítani.  Szerepel még a tervek között a részleges közmű-rekonstrukció, a meglévő szennyvíz-átemelő korszerűsítése, a transzformátorkapacitás növelése, valamint konténerpark közműellátásának kiépítése. Majd aláhúzta: a projekt 143 millió forintba kerül és EU-s alapokból történne a finanszírozása.

Herpergel arra is emlékeztetett, hogy korábban már érdeklődött a közgyűlésben a polgármestertől annak a pletykának a valóságtartalmáról, hogy terveznek-e újabb menekülttábort nyitni Debrecenben,  a válasz azonban akkor nemleges volt.  Majd így folytatta: a kérdésem pontatlan volt, mert arra is rá kellett volna kérdeznem, hogy a jelenlévőt tervezik-e bővíteni? Végül így zárta: immár világos, hogy miként próbálják megoldani, hogy még az eddiginél is több menekültet tudjon fogadni a város.

Ágoston Tibor azt közölte: az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik az egyetlen párt, amely keményen lép föl a sok esetben bűnözésre hajló bevándorlókkal szemben. Hozzáfűzte: bár a Fidesz harcias menekültkontrollt igyekezett hirdetni felszólalásaival, ennek a harciasságnak a Belügyminisztérium máig érvényben lévő rendelete az önkormányzatok felé és a debreceni tábor tervezett bővítése ellentmondani látszik. Majd a következő kérdést fogalmazta meg: most hogyan kívánják megmagyarázni a táborbővítés szükségességét a debrecenieknek?

Ágoston Tibor kitért rá: miniszterelnökünk egy elszólása jut eszembe ennek a témának a kapcsán is, amely így hangzott „ne figyeljenek arra, amit mondok.” Így folytatta: valóban ne a Fideszre figyeljenek a menekültkérdést illetően, hanem arra, amit a Jobbik mond, hiszen mi ki merjük mondani az igazságot köntörfalazás nélkül.  Végül a következő kérdéseket tette fel a témában illetékes döntéshozók felé: „Önök szerint mi a plafon, hány menekültet bír el Debrecen? Mik a hosszabb távú terveik, lesz-e további bővítés? A debreceniek érdekét a bővítés vagy a férőhelycsökkentés szolgálja?”

szebbjovo.hu