Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a parlament kulturális bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a média nem működik demokratikusan, mivel a Fidesz hatalmi érdekeit érvényesíti.
Kiemelte, tavaly a legtöbb kiegyensúlyozatlansági panasz a közmédiával szemben érkezett. Példaként említette, hogy 2015-ben az M1 esti híradójában a kormánypárti politikusok 74 százalékban kaptak szót, míg a Jobbik csak 7,9 százalékban, a Magyar Rádió déli krónikájában pedig 85 százalék és 3,3 százalék volt ugyanez az arány.
A Jobbik tisztázni szeretné továbbá, a közmédia miért vette át azt a “hazugságot”, amelyet “néhány Habony Árpáddal szoros kapcsolatban lévő internetes portál” terjesztett azzal, hogy október 23-án még azelőtt Vona Gábor kifütyüléséről számolt be, hogy a Jobbik elnöke a színpadra lépett volna – mondta Dúró Dóra. Hozzátette, ezen szándékukat nehezíti, hogy Vaszily Miklós, a közmédia vezetője nem tesz eleget meghívásának, és több mint egy éve nem hajlandó megjelenni a parlament kulturális bizottsága előtt.
(MTI)