A politikus arra reagált, hogy az ÁSZ megkapta a nyomozóhatóság határozatát, amelyben megállapították, hogy a számvevőszéki ellenőrzés akadályozásával kapcsolatban nem állapítható meg szándékos bűncselekmény elkövetése.
Z. Kárpát Dániel értékelése szerint ezzel megdőltek azok a vádak, miszerint a párt nem működött volna együtt a vizsgálat során.
Mind a “kézivezérelt, függetlennek mondott szervezet”, mind a Fidesz hazugságai lelepleződtek – mondta a jobbikos politikus, aki szerint a kivetett bírság egyértelműen alaptalan, az eljárásról pedig kiderült, hogy “a kommunisták térden állva könyörögtek volna a receptjéért, hiszen annyira koncepciózus volt”.
Az alelnök bocsánatkérésre szólította fel a számvevőszék elnökét arra hivatkozva, hogy nem szakmai, hanem politikai indokok alapján igyekezett ellehetetleníteni a pártot. Emellett egy olyan új eljárást sürgetett, amely törvényes alapokon nyugszik és az ÁSZ is együttműködik azokkal, akiket vizsgálni kíván.
(MTI)