Peszkov elmondta, hogy folytatódnak mind az Élysée-palotában megtartandó csúcs, mind a párizsi orosz vallási központ – Putyin általi – tervezett megnyitásának előkészületei.
“Más információt a francia kollégáinktól nem kaptunk, ebből indulunk ki” – hangoztatta a szóvivő.
A csúcstalálkozó létrejötte azt követően kérdőjeleződött meg, hogy Hollande a francia TMC tévécsatornának vasárnap kijelentette: “Felteszem a kérdést magamnak, hogy hasznos lesz-e a találkozó? El tudjuk-e érni, hogy (Putyin) ne tegye azt, amit a szíriai rezsimmel együtt tesz, vagyis azt, hogy támogatja a rezsim légierejét, amely Aleppó lakosságát bombázza?”
“Elmondom majd neki, hogy ez megengedhetetlen, és még Oroszország imázsának is árt” – tette hozzá a francia elnök.
Hollande hangot adott meggyőződésének, hogy az Aleppóban történtek háborús bűncselekménynek minősülhetnek.
“És azoknak, akik hasonló cselekedeteket követnek el, felelniük kell majd egyebek között a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt” – nyilatkozott.
Dmitrij Peszkov hétfőn azt is elmondta, hogy bár az időpontról még nem született megállapodás, de folytatódik az ukrajnai válság rendezéséről tanácskozó “normandiai négyek” – Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország – csúcstalálkozójának előkészítése is.
A négyek külügyminiszterei legutóbb május elején, Berlinben találkoztak. A következő csúcsot eredetileg a G20-csoport legmagasabb szintű, Kínában szeptember elején megtartott tanácskozásának idején tervezték megtartani, ám azt végül nem hívták össze, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a Krímben ukrán diverzánsakciókat hiúsítottak meg.
(MTI)