Két tizenhat lakásos társasház építése kezdődött meg a napokban Debrecenben, közvetlenül a Nagyerdő szélén. A környéken élő lakók szerint mindez szabálytalanul történik, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy az építtető kisebb, de még így is jelentős haszonnal kecsegtető épületeket építsen, azonban eddig süket fülekre találtak. A témával kapcsolatban Kőszeghy Ábel, a Jobbik önkormányzati frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót pénteken.

Kőszeghy Ábel (középen), a Jobbik debreceni frakcióvezetője

A képviselő emlékeztetett arra az időre, amikor az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején Debrecenben minden talpalatnyi telken ormótlan társasházak épültek. Az akkori városvezetés nem volt tekintettel sem az óvárosi területek, sem a Nagyerdő településképére, élhetőségére: mindenhol engedélyezték a soklakásos társasházak építését.

Kőszeghy szerint néhány ingatlanspekuláns vagyonokat keresett az olcsón megvásárolt, majd hirtelen hathatós önkormányzati segítséggel belterületbe vont, vagy csak sokkal nagyobb mértékben beépíthetővé tett telkeken épített társasházakkal. Nem vettek figyelembe semmilyen városépítészeti, településképi vagy környezeti hatást, ahogy az érintett városrészek élhetőségével, parkolási problémáival sem foglalkoztak.

Ennek a gyakorlatnak hál’ istennek 2004-ben véget vetett a Közgyűlés, itt a Kartács utcában azonban most 2018-ban is kísért a múlt – fogalmazott a képviselő, majd ismertette: két Kartács utcai ingatlan tulajdonosa 14(!) éve, az utolsó pillanatban építési engedélyt kért két tizenhat lakásos társasház építésére, közvetlenül a Nagyerdő szélén. Ezt a szomszédos lakók és egy természetvédő szervezet is megfellebbezte, minden fórumon próbálták megakadályozni az építkezést, azonban a bíróság 2018. november végi ítélete szerint a tulajdonos megkezdhette az építkezést.

A jobbikos politikus szerint érthető a lakók ellenkezése, mert nem véletlenül lehet a jelenlegi szabályok szerint csak két/hatlakásos épületeket építeni a szóban forgó telkekre: néhány méterre vannak a Nagyerdő Natura 2000 területétől, de az utca kertvárosias jellegű környezetébe sem illik a két tizenhat lakásos monstrum. A környék családias jellegét teljesen tönkreteszik a most épülő házak, nem is beszélve a 32 lakás által generált gépjárműforgalomról, amelynek eredményét bárki megtapasztalhatja a belvárosi társasházak közelében – fogalmazott Kőszeghy Ábel.

A képviselő különösen felháborítónak nevezte, hogy a már épülő társasházaknak alig több mint két hónapja új tulajdonosa lett: egy debreceni építész (a nevét egyelőre nem akarta megemlíteni), akinek a debreceni Építészeti-Műszaki Tervtanács tagjaként épp a hasonló, településképet romboló építkezés megakadályozásán kellene dolgoznia. Sajnos úgy tűnik, néhány tízmillió forintnyi haszon neki fontosabb – vélekedett Kőszeghy Ábel.

A sajtótájékoztató végén a jobbikos politikus arra kérte a tulajdonos-építtetőt, hogy jelen formájában állítsa le az építkezést, és tervezzen a jelenlegi építési szabályoknak megfelelő lakóházakat a telkeire.

szebbjovo.hu