Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: a magyar kultúra olyan érték, amit “ápolnunk, gazdagítanunk kell, és átadni a következő nemzedékeknek”.
Beszélt arról is hogy 2017 Debrecen éve lesz: idén ünneplik a reformáció 500. évfordulóját, amely jelentős mértékben kapcsolódik a “kálvinista Rómához”, négyszázötven éve ülésezett Debrecenben a magyar református egyházat megalapító zsinat, 200 éve született a debreceni kollégiumi diák, Arany János, 125 éve a városhoz sok szállal kötődő Kodály Zoltán, és 100 éve Szabó Magda író – sorolta.
A polgármester bejelentette: október 5-én, Szabó Magda születésének 100. évfordulóján Debrecen főterén felavatják az író egész alakos szobrát. És idén készítik el azt a pályamunkát is, amellyel 2023-ban Európa Kulturális Fővárosává szeretnék tenni Debrecent.
A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen adták át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány idei ösztöndíjait, előtte pedig a Csokonai Színház nézőtéri büféjében és első emeleti folyosóján megnyitották a tavaly elhunyt Tréfás György operaénekes emlékkiállítását.
A Liszt Ferenc-díjas kiváló művész több mint ötven évet töltött a Csokonai Színház színpadán. Életútját 26 tablón, csaknem háromszáz fotóval mutatják be a március 20-ig megtekinthető tárlaton.
(MTI)