Jordánia várhatóan hétfőn szétosztja az ENSZ BT tagországai diplomatáinak azt a határozati javaslatot, amely Ciszjordánia területén két éven belül egyoldalúan életre hívná a palesztin államot. A palesztinok úgy határoztak, hogy nem várják meg a javaslat benyújtásával a BT öt nem állandó tagjának cseréjét, noha az új összetételű testület számukra kedvezőbb lenne. Az ügyben várhatóan kedden lesz szavazás.
A jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint a december közepén elfogadottnál keményebb megfogalmazású határozati javaslatról van szó.
Száeb Erekát palesztin főtárgyaló pénteken közölte, hogy az eredeti, december 18-ai szöveghez nyolc új kiegészítést fűztek, amelyekben egyebek mellett Kelet-Jeruzsálemet jelölték ki a jövendő Palesztina fővárosának, és követelték a palesztin foglyok szabadon engedését egy meghatározott menetrend alapján.
A valószínűleg már hétfőn a BT elé kerülő javaslat mindazonáltal várhatóan nem szerzi meg kilenc ország – minimálisan szükséges – támogatását, és így Washingtonnak nem kell vele szemben vétót bejelentenie.
A javaslat felszólítja Izraelt, hogy 2017 végéig vonuljon vissza az 1967-es határokig. Az amerikai külügyminiszter – egy meg nem nevezett munkatársa szerint – tiltakozott a lépés miatt, és arra kérte a palesztin elnököt, hogy halassza el az indítvány benyújtását a márciusi izraeli választásokig, mert az amerikai külügyi szakértők szerint egy esetleges ENSZ-határozat az izraeli keményvonalasokat erősítve negatívan befolyásolná az izraeli parlamenti voksolást.
Kerry közölte Abbásszal, hogy Washington szükség esetén megvétóz egy ilyen ENSZ-döntést, és jelezte, hogy esetleg gazdasági szankciókkal is sújthatják Rámalláhot, ha mégis a BT-hez fordul.
A kérést a BT-hez benyújtó Jordánia ENSZ-nagykövete, a testület arab képviselője hangsúlyozta, hogy Jordánia a tanács tizenöt tagországának konszenzusos döntésére törekszik.
(MTI)