Rijád al-Malki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere csapdának nevezte a Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen elhelyezendő biztonsági kamerákat, mert szerinte Izrael arra fogja használni azokat, hogy segítségükkel palesztin fiatalokat fogjanak el.
A Mecsetek terén az izraeli-jordániai békemegállapodás szerint Jordánia felügyeleti joggal rendelkezik, a jordániai uralkodó a szent hely védnöke. A szombaton Ammánban II. Abdalláh jordániai királlyal született megállapodás alapján Izrael 24 órás videómegfigyelést hoz létre a Mecsetek terén.
Malki aggodalmát fejezte ki, hogy a kamerákkal “a megszállás elleni uszítás” vádjával fiatalokat tudnak majd letartóztatni. Száeb Erekat palesztin főtárgyaló Kairóban beszámolt a John Kerryvel Jordánia fővárosában folytatott tárgyalásokról, az izraeli rádió szerint ottani tárgyalásain ő is a palesztin vezetés kamerákkal szembeni elutasításáról beszélt, szerinte azok nem visznek közelebb a helyzet lecsillapításához.
John Kerry szerint a kamerák elhelyezése “megváltoztathatja a játékszabályokat és elveheti bárki kedvét a szent hely megzavarásától”. Izrael is üdvözölte a javaslatot, egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó tisztségviselő szerint a kamerákkal be tudják bizonyítani, hogy nem Izrael okozta a feszültségek kiéleződését az iszlám harmadik legszentebb helyén.
“Izraelnek ez érdekében áll, hogy vitathassa a status quo megváltoztatásának vádját, és bemutathassa, hogy a provokációk nem az izraeli oldalról származnak” – nyilatkozta az illetékes a Ynetnek, a Jediót Ahronót című újság honlapjának.     Az iszlám harmadik szent helyeként nyilvántartott és egyben a zsidók legszentebb helyeként tisztelt tér – ahol az ókorban a rómaiak által lerombolt jeruzsálemi szentély állt – ellenőrzése és látogatása hetek óta feszültségek forrása. 
(MTI)