A távirati iroda azt követően kereste meg a rendőrséget, hogy az Együtt – A Korszakváltók Pártja a vagy.hu beszámolójára hivatkozva felháborodásának adott hangot az akkori politikusuk, Káposznyák István feljelentése nyomán indult nyomozás megszüntetésével kapcsolatban.
A debreceni delegáció 2013 novemberében utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, néhány hivatalnok, köztük a város jegyzője, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett. Később kiderült: az utazás előtt Kósa Lajos akkori fideszes polgármester úgy döntött, minden résztvevőnek a saját költségén, a szabadságra terhére kell utaznia.
Az Együtt még tavaly augusztusban közölte: feljelentésükre az utazásával összefüggésben hűtlen kezelés bűntette és közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt folytat eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség.
A nyomozás megszüntetését a rendőrség vasárnap az MTI-nek nem indokolta.
Az Együtt a nyomozás megszüntetésére közleményben úgy reagált: felháborítónak tartja, hogy a hatóságok asszisztálnak a fideszes politikusok korrupciós ügyeihez. “Tiltakozunk az ellen a gyakorlat ellen, hogy a rendőrség és az ügyészség kettős mércét folytatva, fideszes korrupciós ügyekben nem végez tisztességes munkát. Követeljük, hogy vizsgálják ki a fideszes lopásokat is!” – olvasható a Együtt vasárnapi közleményében.
(MTI)