A határon túli magyarság eltűnése csak a nemzetben gondolkozó-érző magyaroknak fáj, mindenki másnak (Európai Unió, utódállamok stb.) egy dicséretes, elősegítésre méltó folyamat. Szórványban, beolvadás nélkül megmaradni, sőt, gyarapodni eddig még csak a zsidóságnak sikerült. Mi a megoldás? Másképpen folytatni, mint eddig! Hogyan? – Dobai László írása.

szorvany1

Tények:

a/. az elmúlt 25 évben számottevő az az anyagi-, szellemi munka és pénzráfordítás, amivel a szórványosodást megállítani próbálták

b/. ezen erőfeszítések nemhogy megállítani, hanem még lassítani sem tudták az elszórványosodást

c/. a 25 év alatt számos szórványunkról a magyarság kihalt

d/. az egyre gyorsuló elszórványosodás számos – 25 évvel ezelőtt még – tömbnek számító településen is érzékelhető

e/. ha nem történik gyökeres változás, könnyen kiszámítható: néhány évtized alatt eltűnik a csonka ország határain túli magyarság

f/. a határon túli magyarság eltűnése csak a nemzetben gondolkozó-érző magyaroknak fáj, mindenki másnak (Európai Unió, utódállamok, stb.) egy dicséretes, elősegítésre méltó folyamat

g/. szórványban élni nehezebb, mint tömbben

h/. azzal, hogy a szórványban élőtől a magyarság érdekében nagyobb áldozathozatalt várunk el, igazságtalanságot követünk el

i/. a szórványban élőknél – a rendkívüli esetektől eltekintve – nem lehet nemzetben gondolkozásról-érzésről beszélni

j/. a szórványban élőnél az, hogy „maradj szülőföldeden, szeresd szülőföldedet” éppen ellentétes a nemzetben gondolkozással-érzéssel, mert ő a nemzethez kapcsoló pozitív élményeit csak a szórványból kikerülve tudja megkapni, átélni

k/. nemcsak eredménytelen, hanem butaság is attól várni el a magyarságért hozandó nagyobb áldozatot, akinek épp a nemzetben gondolkozása-érzése hiányzik

l/. a beolvadás a nemzetben gondolkozás-érzés hiányának egyenes következménye

m/. szórványban, beolvadás nélkül megmaradni, sőt, gyarapodni, eddig még csak a zsidóságnak sikerült

Megoldás? Másképpen folytatni, mint eddig! Hogyan?

Még az állat is, nemhogy az ember, ösztönösen keresi a könnyebbik utat. Ha akadályozzák is útkeresését, attól még tovább keresi, legfennebb energiájának jelentős részét nem a könnyebbik út megtalálására, hanem az akadályok leküzdésére fordítja. A jobbágyok elvándorlását nem igazán szüntette meg a röghöz kötésük törvénye, és a magyar diplomások Ceausescu féle Kárpátokon túlra helyezése-letelepítése alól is kibújt a többség. Sem a tudatlanságban tartással, sem a könnyebb élet kipróbálásának megakadályozásával a szórványban élőknél ma már nem érhetjük el a helyben maradásukat, csak az életminőségük további romlását. Ha akarnak, úgy is elmennek, és az akadálygördítések miatt csak megutálják szülőföldjüket. És ha éppen a nemzettársaiktól tapasztalják az akadályoztatást, őket is megutálják, és még messzebb mennek. Reméljük ma már ilyen embertelen módszereket nem is lehet, nem is akarnak bevetni a szórványban élő magyarsággal szemben, bár folyamatosan találkozunk ezzel az elgondolással és tapasztalunk hasonló próbálkozásokat, mert ez – ha csak rövidtávra is – egy könnyen kihasználható megélhetési forrás néhány gátlástalannak.

A zsidók vagy zárt tömbben (gettó) vagy szórványban éltek, mindenütt szoros kapcsolatot tartva egymással. Miért nem olvadtak be? Mert nagyon nagy hangsúlyt fektettek a gyermekeik zsidó nevelésére. Gondoskodtak számukra jó iskolákról és megkövetelték, hogy a gyermekük komolyan vegye az iskolát. Nagyon sokszor hallottam, miként sajnálkoztak a lágyszívű gojok a hajnalban elő-iskolába (hájdel-be) menő kis zsidó gyermekeken, de alku nem volt, ha nem tudtak megfelelő színvonalú zsidó iskolát létrehozni, működtették ezeket az elő-iskolákat, ahova minden nap hajnalban elküldték gyermeküket arra a két-három zsidó szellemű órára. Amikor a szokványos reggeli 8 órakor a többi gyermek megkezdte a hivatalos iskolát, a velük együtt tanuló zsidó gyermek is megérkezett, de úgy, hogy neki már megvolt a napi zsidó nevelése. Így lehetett nemzetben gondolkozásra-érzésre nevelni őket és elkerülni a beolvadást a legvadabb szórvány körülmények között is.

A rossz iskola merénylet a gyermekeink és a jövőnk ellen. Ellenségeink elérték, hogy ma a világon csak elenyésző létszámú jó magyar iskola van, de elfogadható is csak kevés. És itt most nemcsak intézményekre, hanem egyes évfolyamokra és osztályokra kell gondolni.

A jó iskola nemcsak oktat, hanem főleg nevel. Nevelni elsősorban közösségi élményekkel lehet, amit leginkább a tanulmányutakkal, táborozásokkal adhatunk át. Ehhez megteremteni a feltételeket nagyon komoly és költséges feladat. Jó iskolát bárhol létre lehet hozni, ha van hozzá alkalmas személyzet, megfelelő létszámú diák és bőséges anyagi háttér. Mindezt szórványvidéken összehozni nagyon nehéz, de a tömbben élők között sem könnyű, még akkor sem, ha ott a magyar közösségi érzést nem laboratóriumi körülmények között, mesterségesen kell átadni. Létkérdésünk, hogy lesznek-e jó magyar iskoláink, mert a rosszak, már túl sokat pusztítottak nemzetünkön.

Ma az állami iskolákban előírt tanterv miatt nem lehet ott eredményes nevelést végezni. De az iskolai tevékenység után ez megoldható. Ezt kell komolyan kihasználni. Ma a szülőknek elenyésző beleszólási lehetőségük van az iskolák működésébe, de joguk és kötelességük a lehető legjobbat nyújtani gyermeküknek, ezért nem elítélendő, hanem pártfogásra méltó, ha tájékozódni, válogatni és saját döntést hozni akarnak az iskola kiválasztásakor. Jó lenne, ha a szülők a szórványosodás szempontját is figyelembe vennék az iskola kiválasztásakor, és a tömbmagyarság kötelessége gondoskodni arról, hogy ez ne jelentsen számukra plusz terhet.

Aki rendelkezik egyházi műveltséggel, gondolja végig a bibliai tékozló fiú példázatát: A kisebbik fiú elmegy, de hazatér és többé már biztos, hogy nem hagyja el otthonát. A nagyobbik, bár végig otthon van, mégsem otthona ahol él és ezért bármikor elindulhat a tékozló öccse útján.

Ha azt akarjuk, hogy a szórványbeli ne hagyja el végleg szülőföldjét és be se olvadjon, mutassuk meg neki a nagyvilág lehetőségeit, de a nemzethez tartozás örömét és a nemzetért munkálkodás nagyszerűségét is. Gondoskodjunk arról, hogy legyen számos, és sokszínű közvetlen kapcsolata a tömbmagyarsággal. Tegyünk róla, hogy ő is nemzetben gondolkozzék-érezzen, valamint arról is, hogy ne legyen erejét meghaladó feladat megélnie a szülőföldjén. Ha ezek megvannak, akkor, és csak akkor, aki elég erősnek érzi magát, küldetéstudattal a szülőföldjén marad, sőt, egyben védőbástyája is lesz a tömbmagyarságnak. A többit pedig mentsük ki onnan, vagy sirassuk el.

Dobai László – Erdély.ma