Feszült figyelemmel hallgattam a miniszterelnök úr bejelentését. Amint haladtunk a pontokkal előre, egyre több elemben fedeztem fel a Jobbik meghirdetett programját. Megnyugodva vettem tudomásul, figyeltek ránk, átgondolták, megfontolták a nemzetjavító gondolatainkat, és most felhasználják.

Ne vessünk senkire követ, hiszen magunk is ezt tesszük az életben, a jó dolgokat szívesen befogadjuk. Remélem, hamarosan hallhatunk majd a termőföldek védelméről, és a multik megadóztatásáról is, talán a második részben, a kétségbeejtően kaotikus egészségügyi ellátó rendszer átalakításával együtt.

Kitörő szimpátiával fogadtam, a bruttó 2 milliós kereset határt, a “mindenható” igazgatók, és felügyelő bizottsági tagok létszám csökkentését, a közszféra létszámának felülvizsgálatát, a közüzemi költségek befagyasztását, és árkalkulációs felülvizsgálatát. Az intézmények, autó, bútor, telefon és egyéb vásárlási stopja véget vet az eddigi pazarlásnak. A “titoktartási” jutalmak, és más indokolatlan “hűségpénzek” 98%-os megadóztatását külön üdvözlöm! A családon belüli vagyonmozgás, örökösödési illeték eltörlését időszerűnek, és jó döntésnek tartom. A legnagyobb öröm számomra, a családi adó bevezetésének a terve, mely növeli a gyermekvállalási kedvet, segít visszaállítani a családi értékek becsületét.

A kilakoltatási moratórium, és a devizahitelesek megsegítése is a családok érdekeket szolgálja.

Az MSZP kirívó viselkedése minden jóérzésű emberben felháborodást váltott ki. Cinikus és bagatellizáló beszólásokkal próbálták a miniszterelnöki bejelentést megzavarni. A frakció ebben egységes volt, látszott az arcokon, a mimikán és a testbeszéden, hogy a lelkiismeretük cserbenhagyta őket. A frakcióvezető hozzászólása is semmitmondó hablatyba ment át.

Vona Gábor a tőle megszokott őszinteséggel tolmácsolta a frakció véleményét. Az egykulcsos adórendszert nem támogatta, de több pontban egyetértett, hiszen azok a Jobbik programjából vándoroltak át az akció tervbe. Hiányolta viszont a „munkáért kenyeret” mozgalmat, egy régi magyar közmondással meg is spékelte azt: „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Igaza van. Egymásért felelősséget és szolidaritást úgy vállalhatunk, ha ez kölcsönösségen alapul, és mindenki letesz az asztalra valamit.

Egy ország gátjait, víztárolóit kell megépíteni, a betemetett árkokat kiásni, és rendben tartani. Rengeteg munka vár mindenkire. Sok munkáskézre lesz szükség. A veszélyeztetett országrészben nagyon magas a munkanélküliség. A természet gondoskodott arról, hogy a munkától elszokott embereknek lehetőséget adjon a munka szépségének és biztonságot nyújtó érzésének a megismerésére.

Lenne pár ötletem, hogyan építsék újra az összeomlott házakat… Úgy lesz igazi értéke az újjá építésnek, ha nem csak az ország homloka gyöngyözik majd a munkálatokban, hanem a majdani lakóké is…

Az ár levonul, az érdemi munka megkezdődik. Az akció terv beindul.

Az LMP frakcióvezetője számomra kissé ismeretlen gondolatmenetben nyilvánította ki nemtetszését a terv ellen. Egy dolgot véltem kiismerni a hozzászólásában, a bajkeverést, a bankok megadóztatásánál. Azt taglalta hosszan, hogy jól megmaradjon mindenkiben, ez a lépés csakis az emberek kárára lehet, mert a bankok azt továbbhárítják, a kisemberekre. Tehát rettegjünk…

Úgy tett, mintha nem ismerné a lehetőségeket ennek megakadályozására, mintha nem is létezne állami kontroll, aminek az a feladata, hogy ezt megakadályozza.

Kíváncsian várom a második részt, van még teendő bőven…

Forrás: Nemzeti InternetFigyelő – Ekpafat