Az Európai Parlament munkarendjén az elmúlt héten plenáris ülés szerepelt. A felszólalások alapján, Morvai Krisztina beszámolóit is megismerve kijelenthetjük, hogy a Jobbik képviselői aktívnak bizonyultak Strasbourgban. Erről a munkáról, annak néhány műhelytitkáról kérdeztük a három hét kint tartózkodás után hazaérkezett Balczó Zoltánt.

– Ha jól számoltam össze, kilenc Jobbik-felszólalás hangzott el négy nap alatt a plenáris ülésen. Ez ellentmond annak az előzetes információnak, hogy a független képviselőknek alig jut megszólalási lehetőség az Európai Parlamentben. Ugyanakkor mind Morvai Krisztina, mind Ön igen tömören, egy-két percben beszéltek. Mi ennek a háttere?

– A 736 képviselőt figyelembe véve a felszólalási időkeretek igen szűkek, amit előzetesen a megfelelő szabályok szerint elosztanak a frakciók és a független képviselők között. A legkisebb frakció és a közel azonos létszámú 27 független képviselő alig eltérő lehetőséget kap, ami persze adott esetben mindössze 6, illetve 5 perc. A függetlenek között három fővel megfelelő súlyunk van, míg pl. a Függetlenség és Demokrácia Európája csoportban egy 11 és egy 8 fős párt a meghatározó az ilyen lehetőségek terén, ott rosszabb helyzetben lennénk. Ráadásul felszólalásainkat és szavazatainkat nem kell alárendelni frakció fegyelemnek. Ezek tükrében örülnöm kellett annak, hogy pl. az energiabiztonságról szóló vitában az előzetes elosztás alapján másfél percet kaptam. A további lehetőséget a viták végén a korlátozott számú egy perces spontán felszólalások jelentik, itt az eredményes bejelentkezésnek is külön technikája van.

– Az ülésen előbb Buzek parlamenti elnök székfoglalójára, majd Jose Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének „kortesbeszédére” került sor. Hogyan értékelte hozzászólásaiban e két programot?

– A parlamenti elnök nagyon színvonalasan, minden frakciónak tetsző programot vázolt fel. Én fontosnak tartottam felhívni a figyelmet arra, hogy a helyzetértékelése túlságosan is rózsaszín az egységessé vált, különbségek nélküli Unió tekintetében. Az ő személyét, megválasztásának tényét is arra használták fel, hogy kijelentsék: íme, a parlament elnökének lengyel politikust választottunk, ez is jelzi, hogy végképp megszűnt a különbség a volt „keleti blokk” és a bővítést megelőző Tizenötök Európája között. Elmondtam, ha ez valóban így van, akkor miért diszkriminálják a magyar mezőgazdasági termelőket, a támogatásuk miért csak 60%-a a nyugat-európai gazdákénak? Jerzy Buzek beszélt arról a félelemről is, amit 2004-ben tapasztalt a csatlakozó országok körében. A kézenfekvő kérdésem az volt: vajon tisztában van-e a mai csalódottsággal, aminek elsődleges oka az, hogy éppen az egyenjogúságot nem érezzük. A parlament elnöke egyébként mindenkit arra biztatott, hogy az anyanyelvén szólaljon meg – ez adott számomra lehetőséget a szégyenletes szlovák nyelvtörvény elleni fellépésre.

– Bár Barroso újbóli megválasztása titkos szavazással történt, ismert, hogy a Jobbik képviselői nemmel szavaztak. Mi volt ennek az elsődleges oka?

– Barroso az európai birodalomépítés elkötelezett híve, a globális pénzügyi-gazdasági főhatalom kiválasztottja, aki politikai jövőjét egyértelműen ahhoz a Lisszaboni Szerződéshez kötötte, amelyik a jogi lehetőséget teremti meg egy Európai Egyesült Államok irányába. A végső cél a nemzetállamok felszámolása, ennek jegyében hirdetett harcot a „nemzeti egoizmus ellen, amelyik szorongásból fakad és szélsőségbe megy át”. Úgy tűnik, hogy a nyelvi háborúban ez a fogalom lesz az új, támadó fegyver. Számomra kínálkozott annak a kérdésnek a felvetése: ki lesz az, aki eldönti, hogy személyek, szervezetek, pártok céljai és tevékenysége káros, nemzeti egoizmust valósít meg, vagy – mint a mi esetünkben – a nemzettudat erősítését, a nemzeti önrendelkezés szükséges mértékű megtartását szolgálja, ami nélkül egyébként nem maradhat fent az Unió színpadain oly sokat emlegetett kulturális sokszínűség.

– Az „Unió színpadai” kifejezést használta. Ennek kapcsán hadd kérdezzem meg, mennyiben döntéshozó az Európai Parlament, és mennyiben inkább valami „látványpékség”-szerű plénum?

– A meghatározó döntések a nem-választott testületekben, a Bizottságban és a Tanácsban (egyes szakterületeken a tagországok minisztereinek a tanácsa – a szerk.) születnek, a Parlamentnek még a jogalkotásban is csak együttműködő szerepe van. Talán a legerősebb jogosultság a költségvetés elfogadása és a Bizottság elnökének a megválasztása. Ez a választás azonban csak „hozott anyagból” történhet, az Unió kormányai javasolnak, és jelenleg más jelölt, mint Barroso nem is volt. Mindez nem jelenti azt, hogy nekünk ne kellene minden lehetőséget kihasználni arra, hogy a programunkban vállaltakat teljesítsük az uniós fórumokon.

– A független képviselői státusz – amint a beszélgetés elején említette – megadja az önálló döntés lehetőségét. Nem jelent-e ugyanakkor hátrányt az együttműködés hiánya, az elszigeteltség?

– A frakcióhoz tartozásnak is megvannak a kétségtelen előnyei. A nagyobb pénzügyi finanszírozáson túl jobban szétoszthatók az egyes feladatok, például a módosító indítványok szakterületenkénti elemzése a szavazás előtt. Elszigeteltek azonban nem vagyunk, meglehetősen szoros együttműködés alakult ki az FPÖ (az osztrák Szabadságpárt), a francia Nemzeti Front, a Brit Nemzeti Párt és még néhány független képviselő között, beleértve a hozzájuk tartozó, tapasztalt munkatársi csapatot is.

– Mennyire elfogadottak ezek a pártok az EP-ben, nincs-e elutasításban részük?

– Kétségkívül tapasztalhatjuk, hogy a politikai színtéren mi vagyunk a különállók, alkalmanként a jogainkért meg kell küzdenünk. Ezt azonban mi vállaltuk, nem akarunk idomulni a frakciók többségének a jelenlegi uniós berendezkedést alternatíva nélkülinek tekintő magatartásához. Azt azonban nem tűrhetjük el, hogy fasisztának bélyegezzenek minket, mint ahogyan azt Göncz Kinga felbujtására Martin Schulz, a szocialista frakcióvezető és maga Göncz Kinga tette. Szerencsére volt félpercnyi felszólalási lehetőségem ennek a leghatározottabb visszautasítására. Ehhez képest furcsa volt hazatértemkor egy országos napilapban a Fidesz frakcióvezetőjével, Navracsics Tiborral készült beszélgetésben újra hallani a rágalomáriát a Jobbikról, a szocialistákkal való közel állásról, hozzátéve a „honnan jöttek, kik is állnak mögöttük” sunyi kérdést. Bízom benne, hogy ezt a lejárt, recsegő lemezt egyre kevesebben értékelik, és megbíznak a Jobbikban, amit uniós munkánkkal is szeretnénk megerősíteni.

Nagy Z. György – Jobbik.hu