Mi a Jobbik rövid ideológiai története? Hová kötik a gyökerei és milyen változásokon ment át, míg elnyerte a mai formáját?

A Jobbik Jobboldali Ifjúsági Közösség néven indult, mint ifjúsági szervezet 1999-ben, ami az egyetemek és főiskolák köreiben működött. Lehetséges névként felmerült a JobBit is, de aztán ezt elvetettük. Ez egy pártfüggetlen szervezet volt, MIÉP-esekkel, fideszesekkel, kisgazdákkal, MDF-esekkel és pártfüggetlen, nemzeti keresztény eszmék mentén gondolkozó fiatalokkal egyaránt. A cél az volt, hogy összefogjunk minden ilyen fiatalt: amikor kirepülnek és valamilyen politikai karriert futnak be, akkor legyen egy közös, szép emlékük, és így például nemzetstratégiai kérdésekben könnyebben tudjanak konszenzusra jutni.

A 2002-es nagy választási vereség után az ideánk annyiban módosult, hogy nem láttuk azokat a pártokat, ahová érdemes lenne kirajzani. Így megalakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom mint társadalmi szervezet, amely megnyitotta a kapuit más generációk számára is – amely 2003-ban párttá is alakult. Három évvel később a Jobbik még nem volt olyan erős, a MIÉP pedig már nem volt olyan erős, hogy a nemzeti politikát képviselje. Így alakult egy pártszövetség, ami akkor is, és utólag nézve is egy kényszerházasság volt – nem szerelemből köttetett. Ez a próbálkozás kudarcot vallott: 2,2 százalékot értünk el az országgyűlési választásokon, így világos volt, hogy saját utunkra kell lépnünk.

Ezen az úton 2007-re a Jobbik – részben a Magyar Gárda és a tüntetések révén – belekerült a politika középpontjába, ahonnan azóta ki sem mozdult. Onnantól kezdve pedig, hogy a Magyar Gárda megalakult, a társadalom nagy része számára a Jobbik története is ismert, hisz a két szervezet sikere és felívelése közös, összefüggő folyamat.

Ha csak a 2009-es október 23-ai megemlékezést, vagy a két új alelnök megválasztásának okát nézzük, akkor is észrevehető, hogy a Jobbik hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt egy évben. Hogyan sikerült ezt megvalósítani?

A fejlődésnek megvannak a maga állomásai. Az első komoly ugrás a Magyar Gárda megalakulásához köthető (2007 nyara) – ez adott egymásnak kölcsönösen erőt és országos ismertséget. A következő minőségi lépés 2008 nyara-ősze, amikor Morvai Krisztina bejelentette, hogy a Jobbik listavezetője lesz. Elvégre ő a civil szféra egyik legismertebb és legkedveltebb szereplője volt a nemzeti jobboldalon, és mivel ő a Jobbikot választotta, sokakban merült fel a lehetőség, hogy akkor „én” is azt fogom választani. A harmadik minőségi ugrás pedig az EP-választás volt, amikor egy kimagaslóan jó eredményt sikerült elérnünk.

Ez a folyamat utólag nehezen választható szét szervezetépítésre, párttagsái ülésre, tagságbővülésre vagy egyéb ilyen állomásokra – ezek mind folyamatosan történtek. Jelen pillanatban több mint hatszáz helyi szervezetünk és hatezer tagunk van, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két évben mind a taglétszámunk, mind a szervezetink száma megduplázódott.

Mit várnak ezzel kapcsolatban 2010-re? Ismét egy duplázódást?

Minden folyamatnak van egy plafonja. Mindenképpen folytatódik a bővülés, de duplázódásban nem vagyok biztos – sőt, abban sem, hogy ez kívánatos volna. Hiszen nem azon múlik egy párt sikeressége és hatékonysága, hogy hány tagja vagy hány szervezete van. Van egy bizonyos létszám, ami szükséges ahhoz, hogy egy párt országosan felálljon. De egy idő után a taglétszám vagy a szervezetszám bővülése nem biztos, hogy a hatékonyságot növeli – sőt, adott esetben kontraproduktív is lehet. Mindenképpen szeretnénk megőrizni a párt tisztaságát, ideológiáját és homogenitását – ezért is volt, hogy a mostani kongresszuson szigorítottunk a pártba lépés feltételein.

Mi a helyzet az országgyűlési választásokkal? Ott hány százalékra számítanak jövőre?

Alapvető célnak az MSZP megelőzését tartom, de természetesen nem azért megy valaki egy csatába, hogy csak a második legyen. Mi is győzni akarunk. Számokat nem szeretek mondani, de úgy érzem, hogy képesek leszünk megismételni az EP-választások eredményét (14,77% – a szerk.) – ez a minimális cél. Hogy ezt mennyivel tudjuk túllépni, azt nem lehet megjósolni, hisz a választásokig sajnos több hónap van hátra. Ráadásul a magyar társadalomban nagyon gyorsan változó, illetve nehezen kontrollálható, megjósolható folyamatok zajlanak, így rendkívül sok fog múlni az elkövetkező pár hónapon.

Az EP-kampány során minden lépés kijött: eltaláltuk a közhangulatot, nagyon jó kampányt csináltunk kevés pénzből, választ tudtunk adni az embereket érdeklő kérdésekre, jártuk az országot, és mindkét oldal támadása csak minket erősített. Az országgyűlési választásokon más kampányra számítunk, amelyben sokkal aljasabb és kifinomultabb módszerrel fognak mind balról, mind jobbról a Jobbik ellen küzdeni.

A pártok egyik legsúlyosabb kérdése a tőke. Rengeteg kell egy országos párt működéséhez, mégsem akar egyik párt sem valaki(k)nek a lekötelezettje lenni. A Jobbik hogyan oldja ezt meg? Adományokból, vagy van valamilyen nagyobb támogatói kör?

Nagyobb támogatóink nincsenek – legalábbis milliárdosok biztos, hála Istennek. Aki Magyarországon milliárdos, az már nekem nagyon gyanús. Vannak olyan vállalkozók, akik kisebb összegekkel támogatnak akár minket, akár az egyik rendezvényünk létrejöttét, de nagyon sok kisebb támogatónk is van, akik akár néhány száz forinttal segítik a pártot.

Ráadásul rengeteg társadalmi munkás segítségére számíthatunk, akik nem pénzért dolgoznak, hanem például a saját pénzükből tankolják meg az autójukat, hogy segíthessenek a Jobbiknak, vagy elmenjenek plakátolni. Nekünk jóval kevesebbe kerül egy rendezvény megszervezése, mint más parlamenti pártoknak, mert a fellépőknek egy forintot nem kell adnunk, mindenki a szíve miatt vesz részt. A másik bevételi forrásunk pedig az állami támogatás, amit még 2006-ban nyerünk el a MIÉP-pel közösen, az említett kényszerházassággal.

A jövőben is ezekre a forrásokra kívánunk alapozni. Kampányunk az országgyűlési választásokon sem lesz nagy költségvetésű, de ennek ellenére hozni fogja a kellő, elvárt színvonalat.

Mennyire működik együtt a párt más pártokkal olyan ügyekben, amik beleférnek a Jobbik irányvonalába? Gondolok itt például az LMP környezetvédelmi vagy antikorrupciós akcióira, vagy Seres Mária népszavazási kezdeményezéseire…

Nehéz kérdés, mivel az elmúlt húsz évben nem kaptunk impulzusokat politikai együttműködésre és én magam is úgy érzem, hogy nagyon kevés olyan politikai szervezet van, akivel jó szívvel együtt tudnék működni. Ha Magyarország egy erős demokrácia lenne, akkor biztos lehetnék abban, hogy minden politikai erő ennek az országnak az érdekeit képviseli – és akkor nyugodtabban működnék együtt más pártokkal. De így aggodalmaim és félelmeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi pártok mögött nem az ország érdekeit néző, idegen erők állnak.

Bármennyire szimpatikus is az LMP által hangoztatott a zöld gondolat – amellyel kapcsolatban a Jobbik is sokkal érzékenyebb kíván lenni, mint ahogy az a jobboldali pártoktól eddig megszokható volt -, és bármennyire is szimpatikusak Seres Mária kérdései, az együttműködési lehetőségeket alaposan meg kell fontolni. Főleg, mivel az LMP az SZDSZ utódpártja, tehát ugyanazokat a neoliberális eszméket vallja, csak zöld köntösben.

Bár a párt Budaházy Györggyel és Toroczkai Lászlóval is szövetséget kötött, vajon minden megnyilvánulásukkal egyet is ért? Gondolok itt arra, hogy például ön az egyik interjúban csak a melegfelvonulás kivitelezése ellen emelt szót, míg Toroczkai a melegek kiirtására tett javaslatot…

Egy demokráciának az a lényege, hogy bizonyos kérdésekről különféle álláspontokat lehet megfogalmazni – sőt, egy-egy álláspontot különböző vérmérséklet illetve árnyalat fényében is be lehet megmutatni. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vagy Budaházy György bizonyos kérdésekben sokkal radikálisabb álláspontot fogalmaz meg, mint a Jobbik, de ehhez mindenkinek megvan a joga.

Hozzáteszem, a melegfelvonulással kapcsolatban az alapvető véleményünk nem különbözik: vagyis ennek, így Magyarországon nincs helye. Ez egy aberrált, beteges, neoliberális provokáció, amelyet a társadalom iránt felelősséget viselő homoszexuálisok is elutasítanak. Az, ha valaki homoszexuális, az ő magánügye.

Mit vár a Jobbik parlamenti munkájától? Képesek lesznek, illetve akarnak-e új színt hozni a Tisztelt Ház életébe, vagy önökkel is nagyrészt olyan unalmasak lesznek a bent történtek, mint eddig?

Egy egészen más hozzáállása lesz a Jobbiknak a parlamenti munkához, és szeretnénk, ha a Parlament újra a nemzet temploma lenne, és nem a politikai bűnözők találkozóhelye. Az biztos, hogy a Jobbik parlamentbe jutása nagyon komolyan fel fogja forgatni az ottani állóvizet – így nem tartom azt sem elképzelhetetlennek, hogy a parlamenti közvetítések nézettségi indexe hatalmas ugrást fog produkálni. De nekünk nem kell rózsaszín tangát húzni, csak hogy odafigyeljenek ránk. A szavaink és a tetteink bőven elegek lesznek.

Nem botrányhősnek megyünk, hanem azért, hogy ezt a „mutyi húsz évet” lezárjuk. Hogy az elefántcsonttoronyban ülő politikusok végre szembesüljenek azzal, hogy hová juttatták ezt az országot. Hogy mindenki elé odategyük a tükröt, legyen az akár szegfű, akár narancs. Mert a szegfű már elhervadt, a narancs meg rohad.

hirextra.hu