Az elmúlt időszakban már jó néhányszor ejtettem szót a honi bíróságok felháborító ítélkezési gyakorlatáról, a valóságtól és a társadalom igazságérzetétől teljesen idegen ítéletekről. Azonban ami a múlt csütörtökön történt a Fővárosi bíróságon az messze túlmegy minden eddigi szemétségen, az messze túlszárnyal minden eddigi bicskanyitogató ítéletet, mert amit Dr. Kenéz Andrea bírónő művelt a legutóbbi Budaházy-tárgyaláson, azt már nem lehet sem az elfogult ítélkezés, sem a kreatív jogértelmezés kategóriába sorolni egészen egyszerűen azért, mert azt úgy hívják: aljasság.

És ebben az esetben nem az a kérdés, hogy Budaházy jó arc-e, vagy sem, hogy egyetértünk-e a dolgaival, vagy sem, itt szimplán arról van szó, hogy létezik-e egy olyan határ, amit az ember még egy magát mindenhatónak gondoló bíróként sem léphet át. Ma már tudjuk, hogy nem létezik, legalábbis Kenéz Andreánál biztosan nem. Mert aki egy ilyen gusztustalan színjátékok előre meg tud tervezni és minden lelkiismeret-furdalás nélkül végig is tud játszani, annál nincsenek morális határok, abban nincs egy fikarcnyi jóérzés sem.

Ma már ismerve a bírói döntést, azt hiszem mindenkiben felmerül a kérdés: vajon milyen épeszű indok lehet arra, hogy Budaházy előzetes letartóztatásnak megszüntetésével, illetve meghosszabbításával kapcsolatos bírósági tárgyalást december 23-ra tűzte ki, amikor az eljárási rend megengedte volna, hogy az januárban is megtörténhessen?

Mi szükség volt arra, hogy a családban és a három kiskorú gyerekben felébressze a reményt, hogy a karácsonyt majd együtt tölthetik az apjukkal? Milyen értelmes indok lehet arra, hogy a Szenteste előtti utolsó pillanatig kivárjon, és a végén beletaposson a gyerekek lelkébe?

Mindannyian tudjuk: nincsenek értelmes válaszok, mert nem is lehetnek. Ez egy szemét aljasság volt, amit sem elfeledni, sem megbocsátani nem lehet, bár nem hiszem, hogy Kenéznek a mi megbocsátásunk hiányozna. Elvan ő a kis szánalmas világában, meg egyébként is megvolt már a heti egy jó cselekedete a múlt héten.

Szerdán ugyanis ”véletlenül” nem vette észre, és így hagyta, hogy Földesi-Szabó László, az Egy-Másért-ügy főszereplője az ítélethirdetés közben simán kisétáljon a bíróságról. Mire felnézett a papírjából, és amíg nagy ”meglepettségében” elrendelte a körözést, addig Földesi-Szabó beült a ”teljesen véletlenül” a bíróság előtt parkoló Mercedesébe és azóta már a tel-avivi tengerparton sütteti a hasát onnan üzengetve haza, hogy egyébként visszajönne, ha az előzetes letartóztatás helyett a bíróság házi őrizetbe helyezné…

De ha már Kenéz bírónő más ügyeinél tartunk, akkor említsük meg az elhíresült olajszőkítős Energol-ügyet, ahol 2005-ben két év után visszalépett a bíráskodástól, így aztán újra kellett kezdeni az egész pert, amit ezért csak négy év alatt lehetett lezárni, a végén természetesen teljesen bagatell ítéletekkel. Vagy ne feledjük a mindenki által ismert Tocsik-ügyet, ahol több mint fél évig nem sikerült írásban is kiküldenie az ítéletet, ezzel is tovább húzva és kenve az egész történetet.

És hogy legyen példa a ”morális tartásra” is, Kenéz ’96-ban, a harminc napos törvényben meghatározott határidő helyett, csak tizenegy hónap elteltével foglalta írásba ítéletét egy olyan büntetőügyben, amelyben ráadásul elrendelte a nem jogerősen elítélt személy előzetes letartóztatását is. Így a nem jogerősen elítéltnek arra sem volt módja, hogy az előzetes letartóztatásról rendelkező végzés ellen – a számára törvény által biztosított – időben jogorvoslatot kérjen…

De visszatérve a múlt csütörtökre.

Az egész eljárás megint rávilágít arra, hogy ami ma Magyarországon igazságszolgáltatás néven működik az egyszerűen gyalázat. Azonnali és mélyreható tisztogatásra lenne szükség, amit a fülkeforradalmárok, ha akarnának, pillanatok alatt megoldhatnának. Azonban nem történik semmi sem, pedig felháborító ítéletből most már azért van elég.

Mára már hozzányúltak szinte mindenhez, vajon akkor ehhez még miért nem?

Forrás: Radical Puzzle blog