Jó lenne most egy pillanatra belelátni azokba az őszbe forduló bölcs fejekbe, akik egy hónap múlva döntenek honosság és hontalanság, becsület és becstelenség, népi vagy jelzők nélküli demokrácia kérdésében. Vajon mit látnánk: a politikai elvárások és a józan jogászi és emberi ész és tisztesség közötti fájdalmas őrlődést, tudathasadást? Zavart, vagy épp ellenkezőleg: hazafias magabiztosságot? Isten óvjon minket bármelyiktől is. Mint ahogy a Robert Kalinák által kilátásba helyezett jogszabály-módosítástól is, amellyel az igazmondással olykor hadilábon álló belügyminiszter az állampolgársági kérdést szeretné rendezni.

Hát a fene megette, ha alapvető jogaink sorsa olyan morális hatalmasságok kezébe van letéve, amilyen Robert Kalinák belügyminiszter, vagy éppen – egy lehetséges és valószínű forgatókönyv szerint – az ő leendő törvénymódosítását majd államfőként szignáló Robert Fico jelenlegi miniszterelnök.

Az lenne ám a habostorta, valódi finomság, ha a Fico által kimaszturbált állampolgársági ellentörvény módosítását éppen őneki kellene jóváhagynia. S tenné ezt az ütni-vágni való kaján vigyorával az arcán, hiszen a Kalinák-féle verzió is éppen ugyanannyira bűzlik a magyarellenességtől, mint az eredeti törvény. Amit mellesleg még a szuperdemokrata Radicová-kormány sem volt képes megváltoztatni.

Kalinák úgy képzeli, hogy csak azok nem veszítenék el szlovák állampolgárságukat, akik egy másik állampolgárságot úgy szereznek meg, hogy az érintett országban állandó lakóhellyel rendelkeznek. Azok tehát, akik valami érthetetlen oknál fogva elhagyták a közép-európai Svájcot, hogy a világnak egy sokkal boldogtalanabb felén létesítsenek új lakóhelyet.

A szülőföldjükhöz ragaszkodó, ott maradni kívánó polgárokra – szlovák fordításban: lovasnomádokra – mindez természetesen nem áll. Hiszen ahogy Szlovákia íratlan alkotmánya is kimondja: a másodrendű polgár az legyen mindenkor másodrendű polgár!

No de ám legyen. Kalináktól mást természetesen nem várhatunk, a természeten nem tehetünk erőszakot. Senki sem várhatja el a hiénától, hogy friss húsért álljon sorba a hentesnél.

Ha tehát azok az őszbe forduló bölcs fejek ott Kassán úgy döntenének, hogy jobb lesz Szlovákiának, ha szépen tovább halad a Mordor földje felé vezető úton s egyúttal Kalinák-féle törvénymódosítás kerül terítékre, akkor – mint mindig – magunknak kell gondoskodnunk jogaink érvényesítéséről.

És ebben a magyar államnak is lehet némi szerepe. Az állandó lakóhely létesítése ugyanis pusztán adminisztratív kérdés s mint ilyen, nagyon könnyen és egyszerűen elintézhető. Ráadásul megvan az az előnye, hogy a villámeszű Robert Kalinák hatókörén kívül áll, ugyanis abba még ő sem ütheti bele az orrát, hogy Magyarország miként szabályozza az állandó lakcím létesítésének kérdését s erről milyen szabályok alapján állít ki hivatalos dokumentumot (lakcímkártyát, igazolást). Jelenleg a vonatkozó törvény így szól:

"A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.
A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá – a külföldön élő magyar és nem magyar állampolgárok kivételével – az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy – amennyiben más lakása nincs – megszáll."

Ezen – és még néhány más – rendelkezésen kell csupán csiszolni. Nem akarok ötletbörzét nyitni és túlságosan elrugaszkodni sem, de abban azért látnék némi finom középsőujj-bemutatót, ha a majdani felvidéki magyar állampolgárok tömegeinek lakcímkártyáján ez a cím állna: 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma