Néhány órával a határidő lejárta előtt az amerikai szenátus 74-26 arányban megszavazta az adósságplafon emelését, amely nélkül az Egyesült Államok technikai értelemben fizetésképtelenné vált volna. Az előzetes kalkulációk szerint az államkincstár aktuális kiadásai kedden elérték volna a korábbi törvényben rögzített 14.300 milliárd dolláros plafont, aminek következtében le kellett volna állítani bizonyos szövetségi kiadások folyósítását és a kormány a működése finanszírozásához már nem tudott volna újabb hiteleket felvenni.

A gyanútlan szemlélődő a hírek hallatán akár még azt is gondolhatná, hogy végre minden rendben, hogy akkor megoldódott a probléma, azonban a helyzet messze nem ennyire egyszerű.

A paktum Amerikát ugyanis csak látszólag mentette meg a csődtől. Mindössze annyi történt, hogy az ország adósságszámlálója tegnaptól hivatalosan is tovább pereghet, miközben a kibocsátott dollárokra nincs semmi fedezet. A megállapodás igazából semmi másra nem szolgál, csak és kizárólag időnyerésre.

Ha visszatekintünk kicsit az elmúlt évtizedekre, akkor azt láthatjuk, hogy a dollár árfolyamát 1945 és 1971 között még az aranyhoz rögzítették. Akkoriban történhetett bármi a világban, egy uncia arany 35 dollárt ért. Azonban az Egyesült Államok ezt a megállapodást egyoldalúan felmondta, és azóta lényegében a dollár folyamatos elértéktelenedése az egész világot terheli.

Az amerikai adósságplafont jelenlegi formájában 1939-ben vezették be, és azóta csaknem százszor emelték meg, az utóbbi harminc évben 35-ször, legutóbb tavaly februárban. Jól érzékelteti a folyamatok változását, hogy 1981-ben még csak 1.000 milliárd dollár volt a plafon, most pedig már 14.300 milliárd. És ne feledjük azt sem, hogy manapság egy uncia arany már több mint 1600 dollárba kerül.

Az értéktelenedés következtében a jegybankok dollártartalékai egyre kevesebbet érnek, ami lényegében nem jelent mást, minthogy az Egyesült Államok, mint globális nagyhatalom így fizetteti meg a világ összes többi országával a saját hiteleinek terheit.

Mindeközben a szemünk előtt folyik az a szánalmas színjáték, amit az elmúlt napokban a globalisták újra nagy átéléssel prezentáltak a világnak. A híradásokból nagyrészt az jön le, hogy mind a demokraták, mind a republikánusok, hogy aggódnak az országuk sorsáért, önjelölt megmentők tűnnek fel, akik a végletekig harcolnak az igazukért, ami természetesen egyúttal szerintük az USA és a világ igazsága is.

Azonban csak nagyon kevés helyen jelenik meg az, hogy mi a teljes igazság. Csak nagyon kevés helyet kap a hírek között az a tény, hogy azok, akik most a csődtől védelmezik Amerikát, néhány éve még a pénzügyi szabályozás lazítása mellett érveltek, amely a fedezetlen hitelezéshez, a korlátlan spekulációhoz és végül több pénzintézet összeomlásához vezetett.

A mostani megmentők azok, akik asszisztáltak az amerikai államadósság féktelen növekedéséhez, akik hagyták, hogy 2000 óta háromszorosára nőjön az USA adóssága. Ők voltak azok, akik támogatták az alacsony kamatokat, melynek révén boldog-boldogtalan hitelt vehetett fel az amerikai álom minél gyorsabb beteljesüléséhez. A most magukat megmentőként beállító lobbi csoportok tették vezérelvvé a kölcsönökön alapuló túlfogyasztást, ahol hitelből nőtt a GDP, ahol a következő évtizedek rovására virágzott a jóléti társadalom.

A mai pénzügyminiszter, Timothy Geithner a válság előtt a jegybank New York-i elnöke volt, a tőzsdei felügyelet jelenlegi elnöke korábban állami mentőövre szorult nagybankot vezetett, George Bush gazdasági tanácsadója pedig ugyanaz a Lawrence Summers volt, aki mostanáig Obamának segített.

Mára az Egyesült Államok eljutott oda, hogy a megtermelt profit egyre kisebb része származik a termelő ágazatokból, míg egyre több pusztán a pénzügyi spekuláció eredménye. A gazdaságélénkítő csomagok százmilliárdjai ahelyett, hogy beindították volna a várva várt növekedést, csak az adósságot növelték. A gazdaság gyakorlatilag stagnál, a munkanélküliség alig csökken, és egyáltalán nem tudni, hogy miből fizethetik majd vissza a közel 15.000 milliárdnyi kölcsönt.

Az amerikai események hatására a gazdasági bizonytalanság a világon napról napra nő és a következmények nem állnak meg az Újvilág partjainál. A devizaárfolyamok brutális változása is jól jelzi, hogy a globalisták milyen zsákutcába taszigálták bele a világ nyugati felét. Az euró- és dollárválság következtében a menedékként használt svájci frank hétfőn majdnem 1,10 euróig erősödött, a folyamat hatására pedig kedden már 250 forint feletti frankárfolyamot mutattak a táblázatok.

A helyzet a mi szempontunkból a különösen aggasztó, mivel a magyar háztartások jelentős része frankban van eladósodva. Tovább súlyosbítja az állapotokat, hogy a legtöbb hiteles általában a hónap elején törleszt, a szerződés szerinti fordulónapon jegyzett piaci árfolyamon. Így, ha az árfolyam nem változik lefelé egy-két napon belül, akkor az amerikai huzavonának a következő havi részletekben beláthatatlan következményei lehetnek.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a világ nyugati fele menthetetlenül egy szakadék felé tart, és közben nincs senki, aki el akarná, vagy el tudná rántani a kormányt. Akik tehetnének valamit, azok a pénzügyi lobbik befolyása alatt állnak, akiknek még mindig nem érdekük, hogy lényegi változások történjenek, hisz ők a jelenlegi helyzetben is csak nyernek a dolgokon.

Így aztán igazából nincs is semmi meglepő abban, hogy ilyen megoldások születnek. Csak görgetik tovább maguk előtt a sz@rt, az meg már kit érdekel, hogy valahol, egy-egy kis országban több százezer ember szép lassan éhen döglik.

Forrás: Radical Puzzle blog