Conwayt arról kérdezték, elhiszi-e, hogy valójában tömeges választási csalások lesznek a novemberi elnökválasztáson. A kampánymenedzser félreérthetetlenül, azt mondta: “Nem, ezt nem hiszem”.
Donald Trump viszont hosszú ideje ennek ellenkezőjét hangoztatja. Egy hétfői Twitter-üzenetében is azt írta, hogy már a választások előtt és a választások napján is tömeges csalások lesznek.
A kampánymenedzser azonban azt mondta az MSNBC-nek, hiányoznak a meggyőző bizonyítékok ahhoz, hogy kijelenthesse: csalások várhatóak.
Hozzátette ugyanakkor, hogy Trump egy szerinte nagyobb képről beszél. John Podesta, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampányfőnöke a CNN hírtelevízióban reagált Kellyanne Conway szavaira. “A busz alá lökte Trumpot”- mondta.
A kampányfőnöke azt is elmondta, hogy a szerda esti elnökjelölti vitán – amelyet a nevadai Las Vegas egyetemén tartanak – Hillary Clinton egyebek közt kitér majd Donald Trump kampányára, és a republikánus elnökjelöltnek az elcsalt választásokról hangoztatott állításaira is.
Conway az MSNBC műsorában arról is beszélt, hogy Trump meghívta az elnökjelölti vitára Malik Obamát, az amerikai elnök Kenyában élő féltestvérét. “El akart jönni és mi örülünk, hogy meghívhattuk” – mondta, és azonnal cáfolta, hogy a Trump-kampány a meghívással szeretné felmelegíteni azt a hamis állítást, miszerint Obama elnök nem is az Egyesült Államokban, hanem Kenyában született volna. Trump egyébként meghívta még Patricia Smith-t, aki Hillary Clintont okolja fia haláláért. A nő gyermeke a líbiai Bengáziban lévő amerikai képviselet elleni 2012-ben elkövetett támadás egyik áldozata. Hillary Clinton két republikánus személyiséget hívott meg az esti vitára: Mark Cuban texasi milliárdost és Meg Whitmant, a világ egyik legnagobb számítástechnikai vállalatának, a Hewlett-Packardnak a vezérigazgatónőjét.
(MTI)