Ez az első alkalom, hogy Peking erre hivatalosan is utalást tesz, jóllehet Kína és az Egyesült Államok, illetve más nyugati országok között már évek óta feszültséget okoz a kínai hackerek tevékenysége, amely egyebek között kereskedelmi titkok eltulajdonításában mutatkozik meg – derül ki a cikkből. Kína mindeddig visszautasította azokat a vádakat, hogy amerikai cégeknél kémkedne vagy képes lenne kibertámadásokra.
A szakértő közlése szerint a beismerést a kínai hadsereg saját kutatóintézetének kivételesen ritkán publikált kiadványa, A Katonai stratégia tudománya című dokumentum tartalmazza, amely 1999 óta most jelent meg először. McReynolds azt mondta, a kiadványból hivatalosan kiderül, hogy Kínának vannak kibertámadásra alkalmas képességei és ilyenekre kiképzett egységei is katonai és civil (kormányzati) oldalon egyaránt.
A beismerésnek politikai és diplomáciai következményei lehetnek Kína és egyes nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok kapcsolataira – hangoztatta McReynolds, emlékeztetve arra, hogy pekingi részről a nyilatkozatok eddig mindig kimerültek abban, hogy a kínai hadsereg soha nem támogatott semmilyen kibertámadást vagy hackertevékenységet.

http://www.thedailybeast.com/articles/2015/03/18/china-reveals-its-cyber-war-secrets.html
(MTI)