A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum által az aradi vértanúk tiszteletére rendezett tanácskozáson Szász Jenő elmondta: az aradiak a magyar nemzet szabadságáért áldozták életüket, miközben hárman német, ketten örmény gyökerűek, egy-egy mártírnak pedig osztrák, szerb és horvát felmenői voltak.
Közölte: talán az a legfontosabb eleme az aradi vértanúságnak, hogy nemzetiségtől függetlenül álltak a magyar szabadságharc és a magyar nemzet függetlenségének oldalára, vállalva a sorsközösségben rejlő mártírhalált is.
A magyarság a történelemben mindig befogadó volt, tárt karokkal várta azokat, akik felelősséggel és hűséggel viseltettek a magyar sorsközösség iránt – mondta Szász Jenő.
Beszélt arról is, ha értelmezni szeretnénk azt a történészi meghatározást, miszerint a nemzet nem más, mint közös kép a múltról és közös terv a jövőre, akkor – mint fogalmazott – “nem tévedünk nagyot azzal az állítással, hogy mind nemzetünk, mind az egyes nemzeti közösségeink fennmaradásának elengedhetetlen, hogy ne csupán a jövőt tervezzük közösen, hanem a közös emlékezetből fakadó múltunkból, hagyományainkat is ápoljuk”.
Nemzetünk múltjának a megtagadására irányuló törekvések napjainkig sem vesztettek erejükből, sőt mintha felerősödőben lennének – mondta Szász Jenő kitérve arra, hogy a “szégyenletes” 2004. december 5-i népszavazáshoz elvezető propaganda szerint csak az tekinthető teljes jogú magyarnak, aki a mai Magyarország területén született.
E felfogás szerint például nem számítana magyarnak Ady Endre, Arany János, Dózsa György, Mátyás király, Kosztolányi Dezső vagy Mikszáth Kálmán – sorolta.
Szász Jenő rámutatott: az aradi tizenháromból mindössze ketten születtek a mai Magyarország területén. “Aki a határon átnyúló magyar összetartozást tagadja, az a vértanúakat és október 6-át tagadja” – fogalmazott.
“Ebben a globális és multikulturális ellenszélben” különösen fontosnak nevezte, hogy intézményesen is emlékezzünk múltunkról. “Mint cseppekből a tenger, szirmokból és virágokból a koszorú, úgy lesz egy-egy kiemelkedő eseményből, hős tiszteletéből éltető nemzeti történelem – mondta, hozzátéve: ennek fényében kijelenthető, hogy az aradi 13 áldozata nem volt hiábavaló.
A konferencia védnöke, Simicskó István honvédelmi miniszter képviseletében, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott köszöntőt.
Azokra emlékezünk, akik életüket és jövőjüket adták a szabadságért, valamint azokra, akik kulturális értékeink megőrzésével, óvásával és gyarapításával, a társadalmi viszonyaink megújításával bizonyították: “a magyar nemzet 1848 márciusában nemcsak talpra állt, nemcsak visszaszerezte szabadságát, hanem képessé vált arra is, hogy mindenáron megvédje azt” – mondta.
A tanácskozás fővédnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy őrizni kell a forradalom és “élve kell tartani” a hősök emlékét.
Párhuzamot vonva az 1848-49-es és az 1956-os forradalom között, Schmitt Pál arról beszélt, hogy hasonlítottak célkitűzéseikben, valamint abban is, hogy hiába vártak külső segítséget. Mint mondta, mindkét esetben külső segítség kellett ahhoz, hogy leverjék a forradalmat és mindkettőt véres megtorlás követte.
A beszédeket követően a kutatóintézet V. kerületi, Nagysándor József utcai székházában felavatták Nagysándor József, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kivégzett honvédtábornokának tiszteletére állított emléktáblát.
(MTI)