A fegyveres erők bejelentése szerint a rendőrséggel és kommandós osztagokkal közösen, hétfő hajnalban megindított akció célja a terrorszervezet gyökerestül való kiirtása a Gázai övezettel szomszédos régióban található Rafah határváros, Sejk-Zuveid település és el-Arís kikötőváros környékén.
Egy tiszt és egy sorkatona is életét vesztette A Vértanú Joga néven indított hadművelet során, velük egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet végzett, amely levegőbe repítette a járművüket. A detonációban négy másik katona megsebesült.
A hadsereg szóvivője, Mohamed Szamír Facebook-oldalán megjelent videoüzenet szerint megsemmisítették a terroristák táborait, továbbá megtisztították a környéket a szélsőséges milícia által lerakott aknáktól.
Az észak-afrikai ország legveszedelmesebb terrorcsoportja, az Anszár Beit al-Makdisz tavaly novemberben tett hűségnyilatkozatot az IÁ önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak, és azóta Vilájat Színáa (Sínai tartomány) néven működik.
A félsziget érintett régióját a csoport által tavaly októberben végrehajtott, legalább 30 katona életét kioltó egyik merénylet miatt katonai övezetté nyilvánították, ahova azóta a független sajtót nem engedik be, s így az ott folyó harcokról szóló értesülések gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg.
A Vilájat Színáa a fokozott katonai erőfeszítések és állandó hadjáratok ellenére képes precízen végrehajtott pusztító merényletsorozatok végrehajtására. A szélsőségesek legutóbb júliusban hosszú órákra sikeresen hatalmukba kerítették Seik-Zuveid központját, amelyet a fegyveres erőknek csak a késő esti órákra sikerült visszafoglalniuk. A harcokban a hadsereg adatai szerint 21 katona vesztette életét, a fegyveres erők pedig öt nap alatt közel 250 dzsihadistával végeztek.
(MTI)