Hagyományos karácsonyi éneket idézett Barack Obama a Fehér Házban, amikor Isten segítségét kérte a keresztények megóvásához.
“A gonoszok elbuknak; az igazak győzedelmeskednek, békesség köszöntsön a Földre, jószándékot az embereknek” – idézte az elnök Henry Wadsworth Longfellow, XIX. századi amerikai költő 1863-ban írt “Karácsonyi harangok” című versének néhány sorát. “Hallom a harangokat karácsony napján” – fogalmazott az amerikai elnök is, egy nappal karácsony előtt.
“A Közel-Kelet néhány vidékén, ahol karácsony napján a harangok évszázadokon keresztül szóltak, az idén hallgatnak” – mondta az elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtóbeszélgetésén. S ez a csönd, tette hozzá, tanúságtétele az Iszlám Állam által elkövetett brutális atrocitásoknak. Arról is beszélt, hogy kivált karácsony közeledtével érez hálát azért, hogy olyan országban él, ahol biztosított a vallásszabadság.
“Csatlakozunk mindazokhoz, akik szerte a világban Istenhez imádkoznak, hogy védje meg az üldözött keresztényeket, s mindenkit, akit hite miatt üldöznek” – mondta az Egyesült Államok elnöke.
(MTI)