Átszavazás nem történt, Bell támogatói demokrata párti, ellenzői pedig republikánus honatyák voltak. Az új budapesti nagykövet kinevezéséhez a magyar külügyminisztérium már tavaly ősszel megadta a fogadó nyilatkozatot (agrément-t).
A szavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor, volt elnökjelölt, a szövetségi felsőház katonai bizottsága elnöki posztjának várományosa két indulatos felszólalásban is a jelölés elutasítására szólította fel kollégáit,”totálisan alkalmatlannak” nevezve a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy “nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”.
McCain bírálta, hogy Barack Obama elnök felrúgta az a korábbi kétpárti, kompromisszumos gyakorlatot, hogy a nagyköveti posztokra 70 százalékban karrierdiplomaták, 30 százalékban pedig politikai kinevezettek kerüljenek. Második elnöki ciklusa alatt az utóbbiak aránya 53 százalékra emelkedett, akik közül többeket a világ legkényesebb állomáshelyeire küldtek. A szenátor szerint Bell ezeknek “talán a legkirívóbb példája”.
“Magyarország sok tekintetben szoros szövetséges” – mondta McCain szenátor, de szavai szerint “nem kétséges”, Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 2010-ben történt hatalomra jutása óta “központosította a hatalmat”, és olyan lépéseket tett, amelyek a bírálói szerint “összeegyeztethetetlenek a demokratikus elvekkel és gyakorlattal”, egyebek között korlátozta a bíróságok függetlenségét, “vitatott” változtatásokat hajtott végre az alkotmányban és “kemény korlátozásokat” vezetett be a civil szervezetekkel szemben, amelyeknek tagjait “fizetett politikai aktivistáknak” nevezte, akik igyekeznek “idegen érdekeket” segíteni.
A szenátor szerint a magyar kormányfő szívélyes viszonyba került az orosz elnökkel, akivel nukleáris megállapodást kötött, és az általa “a látszat szerint példaképnek tekintett” Putyinéhoz hasonló antidemokratikus gyakorlatot folytat.
Idézte a Bloomberg hírügynökséget, amely szerint “Orbán kijelentette, hogy a liberális demokrácia lezárására törekszik Magyarországon” és állítása szerint a magyar miniszterelnök Oroszországot és Törökországot példaképnek nevezte meg és “eltávolodik a legtöbb európai ország” által vallott értékektől.
John McCain, aki elismeréssel szólt a jelenlegi budapesti ideiglenes ügyvivő munkájáról, kijelentette, hogy Colleen Bradley Bell, aki szerinte 800 ezer dollárt adományozott és további 2,1 millió dollárt gyűjtött össze Obama elnök legutóbbi kampányára, szappanopera-producer, aki járatlan a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekben, akinek nincs meg a poszt betöltéséhez megfelelő nyelv-, ország- és regionális helyismerete.
Arról is beszélt, hogy nincs ellene a politikai kinevezetteknek, de most úgy állnak, hogy amikor egy nemzet “annak a határán áll”, hogy önrendelkezését feladja egy “diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek”. A szenátor ezt ostobaságnak nevezte és arra buzdította társait, szavazzanak nemmel.
Barbara Boxer demokrata szenátor védelmébe vette a jelöltet, kiemelve, hogy Bell, akit jól ismer, nem az első politikai kinevezett, s hogy sikeres pályafutás áll mögötte. Hangot adott meggyőződésének, hogy nagykövetként jó munkát fog végezni, hozzátéve, hogy a jelölt könnyen köt baráti kapcsolatokat.
“Ő nem dühös” – tette hozzá.
Colleen Bradley Bell 1967. január 30-án született az Illinois állambeli Evanstonban. Anyja egy belsőépítészeti cégben, apja egy ügyvédi irodában volt üzlettárs. A Virginia állambeli Sweet Briar College női főiskolán végzett kiváló eredménnyel, a bakkaleurátusi tanulmányai alatt a politikai gazdaságtanra, mesterfokozaton pedig politika- és gazdaságtudományra szakosodva.
Bell a 40 Emmy-díjat elnyert Gazdagok és szépek című televíziós szappanopera-sorozat producere. A történetet, amelyet több mint száz ország tévénézői kísértek figyelemmel, a Guinness World Records 2010-ben a legnépszerűbb nappali televíziós szappanoperaként nevezte meg.
Hivatalos életrajza szerint Colleen Bell 2012-2013-ban az Előadóművészetek John F. Kennedy Központja kuratóriumának főkurátori tisztét töltötte be. 2010 és 2012 között a washingtoni központ tanácsadói bizottságának tagja volt, és 2011-ben a testület kinevezett elnökeként is tevékenykedett.
Fontos szerepet tölt, vagy töltött be a Children’s Institute elnevezésű, a gyermekek bántalmazása ellen fellépő nonprofit szervezetben, a Los Angeles Megyei Képzőművészeti Múzeum igazgatótanácsában, a Természeti Kincsek Védelmének Tanácsa nevű szervezet és a UCLA egyetemen működő, a nemi erőszak áldozatait kezelő központ munkájában.
Karrierdiplomata legutóbb Charles H. Thomas személyében 1990 és 1994 között állt a budapesti amerikai nagykövetség élén. Elődje, az idén januárban elhunyt Robie Marcus Hooker “Mark” Palmer (1986-1990) szintén a washingtoni külügyminisztérium hivatásos állományához tartozott.
A leendő budapesti amerikai nagykövet négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel együtt Los Angelesben él.
(MTI)