"Sajnos más pártok képviselői és képviselőjelöltjei nem fogadták el a meghívásunkat" – hazudta a kamerákba az ATTAK – A programok csatája című választási műsor ATV-s műsorvezetője.

A Kúria döntése értelmében az ATV és a Népszabadság közös akciója sérti a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőséggel és jóhiszeműséggel, rendeltetésszerű joggyakorlással kapcsolatos alapelveit, ennek ellenére mégis elkezdték a műsorsorozatot.

Mint ismeretes, a két médium a demokrácia jegyében kizárta az egyetlen programmal rendelkező pártot, a Jobbikot vitaműsoraiból, ezt minősítette jogellenesnek először a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria. A tegnapi napon azonban elkezdték a műsort, első adásukban a külpolitika volt a téma. Két párt képviselője fejthette ki véleményét a "teljesen elfogulatlan" műsorvezetők előtt, nevezetesen az LMP és a Demokratikus Koalíció (Összefogás, avagy Kormányváltók s.t.b.) abszolút ismeretlen élharcosai osztották meg pártjaik nem létező programjainak sarokpontjait.

Nem az első eset, hogy egy televízió nem tartja magára vonatkozónak a Kúria döntéseit, ugyanis a TV2 nevű csatorna annak ellenére nem hajlandó tudósítani a Jobbik ünnepi megemlékezéseiről, hogy a Médiatanács és a Kúria is már elmarasztalta őket emiatt.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a jogellenes állapotot meddig tűri a Nemzeti Választási Bizottság…

alfahir.hu
 


Bombera Krisztina korábbi, emlékezetes megnyilvánulása:

szebbjovo.hu