Az autonómia – elsősorban a területi autonómia – fogalma a román jogban és a politikai közbeszédben sokáig nem is létezett, egyszerűen szőnyeg alá seperték; az ifjúság gondolkodását erőteljesen befolyásoló történelemkönyvek ma is agyonhallgatják a középkori erdélyi autonómiaformákat. Történelmi tény, hogy az erdélyi szászok 800 évig azért tudták megőrizni anyanyelvüket, sajátos kultúrájukat, legtöbb településük etnikai összetételét, nemzeti identitásukat, mert autonómiával rendelkeztek.

Király Károlytól tudjuk azt, hogy 1990. január 6-án megvolt a lehetőség arra, hogy az autonómia, az erdélyi, romániai magyar közösségi autonómia bekerüljön a politikai közbeszédbe, de Ion Iliescu akkori ideiglenes államelnök – Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök egyetértésével – kihagyta a fogalmat a Nemzeti Megmentési Front kisebbségvédelmi programjából. Ennek a ballépésnek a következtében éveken keresztül szinte ki sem lehetett ejteni ezt a kifejezést; sikerült elültetni a román politikai gondolkodásban azt, hogy ez a fogalom legalábbis „az ördögtől való” és Erdély elszakításához vezet. A későbbiekben pedig az RMDSZ – az 1996-os kormányba lépése után – a területi autonómia fogalmát kampánytémává züllesztette. Húsz évvel a rendszerváltás után – többek között – ezért is tűnik sokszor kilátástalannak autonómiaküzdelmünk.

A székelyföldi területi autonómiaküzdelem első lépéseit, a helyi autonómia-referendumok kiírását a két székely megye prefektusai jogi eszközökkel akadályozták meg. A referendumok kiírásáról – jó néhány községen kívül – hét székely város tanácsa is határozott: Barót, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely. A referendumok kiírására vonatkozó tanácsi határozatokat azzal támadták meg a kormánybiztosok, hogy Székelyföld „tartomány” létrehozása alkotmányellenes, mivel a román alkotmány 3. szakasza nem ismer ilyen közigazgatási egységet; az alkotmány csak községről, városról, megyei jogú városról (municípium) és megyéről beszél. Ez a megfogalmazás „csúsztatás”, mivel a helyi népszavazás kiírásában szó sincs arról, hogy ilyen módon létrehozzák a székelyföldi autonóm területet, mint közigazgatási egységet. Románia közigazgatási–területi felosztását csak a törvényhozás módosíthatja, és ezzel a népszavazás kiírói természetesen tisztában vannak.

Sajnos sem a népszavazás kiírásakor, sem később, a nyilvánosság előtt nem lett megfelelően kihangsúlyozva az, hogy a Székelyföldi autonómia törvénytervezetét, amelyet Csapó I. József volt szenátor, a Székely Nemzeti Tanács alapító elnöke neve fémjelez, miért nem vitatta meg a román törvényhozás két háza.

A román parlament törvényhozói tanácsa (Consiliul Legislativ) azt javasolta, hogy a 2004-ben benyújtott törvénytervezetet a parlament ne tárgyalja meg, mert a 2001. évi 215-ös számú közigazgatási törvény 20. szakasza kimondja, hogy közigazgatási egységek határát csak törvénnyel lehet módosítani, miután ,,előzetesen az érintett közigazgatási egységek lakossága a népszavazáson véleményét nyilvánítja”. Véleményezését 2004. március 12-én az 51/187-es szám alatt iktatta a román parlament képviselőháza. Ezek után a parlament és a szenátus visszautasította a kezdeményezés megvitatását.

A törvényhozói tanács véleményezésében történetesen a népszavazás előzetes meg nem tartását is kifogásolta! Vagyis azok a székelyföldi községi és városi tanácsok, amelyek kiírták a referendumot, eleget tettek a törvényhozási tanács által szabott feltételnek. Jellemző módon erre, az általam a tárgyalásokon felhozott sarkalatos érvre, nem tért ki egyetlen ítélet indoklása sem és egyetlen prefektusi válaszirat sem. Nyilvánvaló, nemigen lehet azt megmagyarázni, ha az autonómia törvénytervezetét azzal a kifogással nem vitatja meg a román parlament és a szenátus, hogy nem előzte meg egy népszavazás, és miután ennek a – törvényhozási tanács által megfogalmazott – követelménynek a helyi tanácsok eleget akarnak tenni, és kiírják a népszavazást, akkor miért is sértettek törvényt.

A helyi népszavazás jogosultságát olyan európai jogforrások is alátámasztják, amelyek ma már – legalábbis papíron – a román jogrendszer részét képezik:
– a Kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája, amelyet Románia a 2007. évi 282-es törvénnyel ratifikált, előírja, hogy a létező vagy újonnan létrehozandó közigazgatási felosztás nem akadályozhatja a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát.
– ugyanilyen értelemben fogalmaz a Románia által szintén ratifikált Európai kisebbségvédelmi keretegyezmény, amelyik előírja, hogy a helyi közigazgatási határok megváltoztatását meg kell előzze a helyi lakosság népszavazás általi előzetes konzultálása.

A köztudottan nem autonómiabarát román elnök által kinevezett Romániai politikai rendszert és alkotmányt elemző bizottság, amelynek Ioan Stanomir, a Bukaresti Egyetem alkotmányjogi tanszékvezető professzora volt az elnöke, az év elején közzétett jelentésében igen érdekes megállapításokat tesz, amelyek egy új, jóval európaibb román hozzáállás lehetőségét villantják fel.
1. 2007. január elseje, Románia EU-s csatlakozása után az alkotmányról való gondolkodást a rugalmasabb és intelligensebb közigazgatási rendszer megalkotása kell jellemezze.
2. A román állam történelmi lehetőség előtt áll, átrendezheti a központ és a vidék kapcsolatát. Jelenleg nyugodtan lehet alkalmazni az európai gyakorlatot. Ebben az összefüggésben a szeparatizmusra vagy a terület elszakítására vonatkozó érvek ,,irrelevánsokká’’ váltak.
3. A regionalizálás egyike az európai térségben az utóbbi évtizedekben létrehozott kedvező megoldásoknak, mivel két irányzatnak, a központosított egységes államnak és a föderalizálásnak az alternatíváját jelenti. Hozzáfűzi, hogy ,,a spanyol autonómia-modell az etnikumközi konfliktusok enyhítésében kézzelfogható előnyökkel jár”!

Ami pedig a székelyföldi, merészebb önkormányzatok által megfogalmazott igényt illeti, a bizottság egy újabb használható érvet fogalmaz meg, miszerint: ,,minden közigazgatási átszervezés kötelező módon figyelembe kell vegye a kisebbségvédelemből következő feladatokat.” A prefektusok eleget tettek korábban a bukaresti központ utasításainak – ez alól sajnos György Ervin, volt Kovászna megyei magyar (!) prefektus sem kivétel. Ennek ellenére, véleményem szerint – bármennyire is befolyásolható politikailag a román igazságszolgáltatás – szükség lenne arra, hogy a lehető legtöbb érintett helyi tanács írja ki az autonómia-referendumot. Az egyes RMDSZ-prominensek által megfogalmazott kibúvó, mely szerint úgyis megsemmisítik ezeket a határozatokat, azért sántít, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy 28 vagy 128 határozatot semmisítenek meg!

A helyi közigazgatási egységek népszavazást (helyi referendumot) kiíró határozatára azért is szükség van, hogy az alkotmány, a törvények és a nemzetközi egyezmények adta jogokat és lehetőségeket gyakorolva, így fejeződjék ki a népakarat a Székelyföld autonóm régió létrehozására. Ameddig ez nem történik meg, a román központi hatalom nyugodtan állíthatja, hogy az autonómia fogalma politikai gumicsont, amin választási kampányok idején elrágcsál a romániai magyarság politikai vezetése.

Ha a továbbiakban ismertetett, a helyi népszavazásra vonatkozó határozati javaslatot nem fogadják el, vagy nem hajtják végre, az alkotmány adta másik lehetőséget kell kihasználni: az állampolgári kezdeményezéshez szükséges aláírásokat kell összegyűjteni! A megfelelő számú állampolgári aláírás összegyűjtésére azért van szükség, hogy a közvetlen demokráciát gyakorolva, állampolgári kezdeményezésként benyújthassák a román törvényhozásba a Székelyföld autonómia-statútumát. Ez – az aláírások birtokában – akkor is megtehető, ha a helyi közigazgatási hatóságok népszavazást kiíró határozatait politikai befolyásoltság alatt született bírósági ítéletekkel ismét megsemmisítenék. A javasolt alternatív megoldás akkor is működik, ha a széthúzás és presztízsviták miatt balul sikerülnének az SZNT, valamint az RMDSZ által összehívott Székelyföldi Önkormányzatok nagygyűlései. Ez esetben az egyeztető fórum kellene felhívja a hiányzókat az alábbiakban javasolt határozatok elfogadására. Véleményem szerint a két határozat meghozatala az érintett helyi tanácsokban, valamint ezek széleskörű nemzetközi ismertetése nélkülözhetetlen.

Tehát:
1. annak érdekében, hogy eleget tegyünk a törvényhozási tanács 2004. március 11-ei, 405-ös számú véleményezésének, és lehetővé tegyük a Székelyföldi területi autonómia törvénytervezet parlamenti és szenátusi megvitatását, elhatározzuk a helyi népszavazás kiírását.
2. annak érdekében, hogy a Székelyföldi területi autonómia törvénytervezetét megvitassa a román törvényhozás mindkét háza, aláírásgyűjtést kezdeményezünk az érintett közigazgatási egységek területén.

A Harag György által rendezett Az ember tragédiája egyik jelenetével illusztrálom – jogászként megfogalmazott – érveimet és javaslataimat: a londoni színben nem egy vak koldus, hanem egy színpadnyi fehér botos koldus ment szembe a nézőkkel. A Mester így indokolta e merész és hatásos rendezői megoldást: egy koldus az egy koldus, de száz…

Kincses Előd, Reggeli Újság