Az újonnan alakult egyesület céljait bemutató tájékoztatón az alapítók elmondták: a kommunizmus idején Romániában állami gondozásban nevelkedett gyerekek százezrei éltek fegyházi körülmények között, elhagyott gyerekek százait összezsúfoló árvaházakban, ahol rendszeresen testi, lelki, egyes esetekben pedig szexuális bántalmazás áldozataivá váltak.
Az időközben felnőtt intézeti gyerekek társadalmi beilleszkedését és befogadását segíteni próbáló Federeii nevű egyesület azt szeretné elérni, hogy a parlament vagy az elnöki hivatal alakítson vizsgálóbizottságot a romániai árvaházakban végbement atrocitások feltárása és a felelősök elszámoltatása érdekében.
Mirela Oprea, egy gyermekjogi szervezet aktivistája, a Federeii egyesület tiszteletbeli tagja rámutatott: Románia elkezdte felelősségre vonni azokat a kommunista pribékeket, akik politikai foglyokat kínoztak a börtönökben, de senki sem beszél azokról, akik gyerekeket vertek és aláztak meg az árvaházakban. Costel Cascaval színművész, az egyesület alelnöke hozzátette: egy politikai fogoly felnőttként fel tudta fogni, hova került, de egy intézetbe zárt 4-5 éves gyerek még csak meg sem érthette helyzetét.
A Federeii egyesület felhívása szerint nincsenek pontos kimutatások arról, hányan nőttek fel családi támasz nélkül Romániában, de 1989-ben, a kommunizmus bukásakor mintegy százezer kiskorú volt állami gondozásban. Az egyesület társadalmi megbélyegzésük ellen próbálja felvenni a harcot, olyan körülmények között, amikor az ország börtönei tele vannak egykori “intézetisekkel”, akiknek esélyük sem volt a társadalmi beilleszkedésre.
Romániában a gyermekvédelem a 2000-es évek elején tért át a korlátozott létszámú családi nevelőházakra, miután a kommunista diktatúra bukását követő években a nyugati médiában megjelent számos megrázó riport hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai árvaházakban uralkodó megalázó állapotokra.
(MTI)