Szavazatszámlálóként üldögélek a bizottságban, bejön az állampolgár, lakcímkártya, személyi igazolvány, pecsét, szavazólap, hajrá. Eltűnik az egyik szavazófülkében, majd – gondolom én – annak rendje és módja szerint beikszeli a választottjait, aztán kijön, kezében összehajtogatott szavazólapok, pár pillanatig tanácstalanul forgolódik, végül odaáll a MÁSIK SZAVAZÓFÜLKE elé, és felülről ÁTHAJÍTJA a szavazólapjait…

Ha nem látom, nem hiszem el.

A továbbiakban a vasárnapi nap legfájóbb emlékét is hadd osszam meg a nyájas olvasóval. Mivel nem abban a szavazókörben kellett voksolnom, ahol bizottsági tag voltam, ezért kora délután felkerekedtem, hogy a városon átvillamosozván a Fazekas gimiben eleget tegyek állampolgári kötelességemnek. Előtte azonban elcaplattam a Doberdó utcára bérletet venni, mert rájöttem, hogy ötödike elmúlt, már nem érvényes a márciusi bérlet.

Legalább ötven méterre járhattam már a DKV épületétől, amikor harciasan elém toppant egy nyugdíjas úriember, fémvégű esernyőt lóbálva a kezében. Tényleg olyan vehemens volt a bácsi, hogy egy pillanatra az is megfordult a fejemben, érdemes lenne jó előre figyelmeztetni, hogy szavazatszámláló bizottsági tagként jelenleg hivatalos személynek minősülök, ezért jól gondolja meg, akar-e inzultációs jelleggel valami helytelenkedést elkövetni a hegyes végű esernyővel. Végül erre nem került sor, az öregúr az esernyőjét nem, csupán egy kérdést szegezett nekem:
– Maga ide tartozik? – és közben a DKV épületére mutatott az esernyővel, de válaszra már nem is hagyott időt, hanem azt kezdte firtatni, honnan és mikor indul az Auchan-járat.

Letaglózva álltam ott. Fekete öltönyt, középkék inget viseltem, anyagában csíkos és színben harmonizáló nyakkendővel, és egészen addig a pillanatig meg voltam róla győződve, hogy szerfölött elegáns és szemkápráztatóan jólöltözött vagyok, de a bácsi rádöbbentett, hogy fizimiskám leginkább egy elhízott buszsofőrére emlékeztet.

Azért persze elmagyaráztam neki az Auchan-járatok minden titkát, mert jó vagyok és kedves, de közben mélyen legbelül keservesen zokogtam.

És még egy tapasztalat a szavazatszámláló bizottsági munkáról.
Elképzelhetetlen és utánozhatatlan azoknak a 25-28 éves nőknek a pillantása, akikhez – átnyújtva a lepecsételt szavazólapokat – így szólsz:
– Parancsoljon, és gratulálok az első szavazáshoz!

Szebb Jenő – szebbjovo.hu