A tudósítás szerint két férfi egy közösen lízingelt Maseratin veszett össze, mert egy idő után egyikük sem akarta fizetni – a Magyarországon 20 millió forintba kerülő – luxusautó bérleti díját. Egyikük azért is ki akart szállni az üzletből, mert úgy tudta, keresik a rendőrök és emiatt bujkált. Társa felajánlotta, kétmillió forinttal megvesztegeti a nyomozókat, hogy szabadlábon maradhasson. A bujkáló férfi ki is fizette az összeget, a Nemzeti Védelmi Szolgálat viszont leleplezte a befolyással üzérkedő férfit és a neki segítő élettársát, a bujkáló bűnözőt pedig elfogták.
Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az M1-en elmondta: az NVSZ feljelentése nyomán az ügyészség három embert hallgatott ki gyanúsítottként. Egy férfit és egy nőt befolyással üzérkedés, egy másik férfit befolyás vásárlásának bűntette miatt hallgattak ki – tette hozzá.
(MTI)