Korán reggel indultunk. Volt, aki már negyedjére, volt olyan, aki ötödjére. Volt, aki először.
Mentünk. Mentünk, mert mennünk kellett. A késztetés erős, belülről, a szív tájékáról indul, és legyőzhetetlen.
Kifeszítettük a busz hátuljára a napokban elkészült molinónkat. Nem azért, hogy a nemzetbiztonságiak (melyik nemzet is?) hamarabb megismerjenek, hanem hogy mindenki lássa az úton: itt megy a Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei százada!

Megálló, újoncok jönnek, csatlakoznak a többiekhez. Megkapják a ruhájukat. Felhúzzák, és egy apró nyilallás jelzi, hogy hozzánőtt a szívükhöz, hozzánőtt örökre.

Repül az idő, repülnek a kilométerek. Megérkezünk Szentendrére. Villámgyorsan feláll a csapat, mindenki tudja a dolgát, megtalálja a helyét. Bekanyarodik mellénk egy kis csapat, köztük néhány oroszlánkölyök. Aranyosak. Kissé lötyög rajtuk az egyenruha, alig látnak a sapka alól, de komolyan, fegyelmezetten állnak. Öröm és bizakodás látni őket. Mint a tengernyi újoncot is. Még soha nem tettek esküt ennyien. Több mint 600, közel 650! Ez igen! Ez már sereg!

Felállnak a zászlóvivők. Zászlótengerükkel eltakarják az eget.
Minden rendben, szerelvényt igazíts, buszra szállunk, indulunk a Hősök terére.

Nem lehet bevonulni, nem lehet kivonulni, nem lehet átvonulni. A tarka marhák, meg a homokosok vonulgathatnak, a Magyar Gárdának megtiltották. Nyilván azért csak be kell menni valahogy a térre, tehát vonulni muszáj! Hogy ebből mi lesz? No sebaj, kétezer gárdista még úgysem ült egyszerre előzetesben!

Megdobbannak a dobok. Megdobban a szívünk, megdobban a bakancsunk.Felvesszük az ütemet. Az anyaföld szíve velünk dobban. A tömeg tombol, szeretetük eláraszt, beburkol, vállunkra telepszik. Súlyos felelősség ennek a reménynek, bizalomnak megfelelni. Súlyos, de édes teher, büszkén viseljük.

Elered az eső. Rezzenéstelenül állunk, hallgatjuk a beszédeket. Aztán felviszik a Szent Korona másolatát a színpadra, és hatszázötven újonc fedetlen fővel mondja el az esküt. Az eső könnyekkel vegyülve csorog az arcokon. Újból megmutattuk, újból erősebbek lettünk!

Boldogan csaptuk a talpunkat az esőverte tócsákba, miközben kivonultunk a térről.
Igen ez az!
Erre van szüksége ennek az ősi népnek, ez kell a Magyarnak!

Mindenki ölelkezik, gratulálunk a frissen avatott bajtársainknak, összeáll az első csoportkép.

Boldogan, átfagyva, de emelkedett lélekkel gurultunk hazafelé.

Talán valahol egy fiú és egy lány gárdista keze összekapaszkodott, és karácsonykor megszületik egy újabb oroszlánkölyök.

Ősszel újból avatunk.