Riportunk szereplői egyszerű, egyenes, dolgos magyar emberek. A munka számukra olyan magától értetődő, mint a lélegzetvétel; soha nem vártak a sült galambra, gazdálkodtak, állatokat neveltek. Gyermekeket vállaltak, akiket ugyanilyen dolgos, tiszta szolgáivá neveltek a Hazának, mint ők maguk és őseik. Soha nem gondolták, hogy másoknak kellene róluk gondoskodni. Küzdöttek a természettel, küzdöttek az ide mindig begyűrűző gazdasági nehézségekkel, küzdöttek a felvásárlókkal, a kereskedőkkel, akik busásan aratták le az ő verítékük gyümölcseit. Tisztelet a kivételnek! Dolgoztak látástól vakulásig, esőben, viharban, hőségben, hóban, fagyban. Hordták az ország minden terhét, tisztességgel viselték a keresztet, nyakukban, hátukon. Hányattattak, megtapostattak, próbára tétettek. Helyt álltak, kitartottak. Megtanultak mindent, szabályt, szakmát, szeretetét a jószágnak, a munkának, Istennek, a hazának. Úgy gondolták, a tisztességes munkának lesz eredménye. Bíztak ebben.

– Hogyan kezdődött, mi történt?

– Egy tanyán élünk családommal. Egy régebbi ismerősünk tanyája ez, melyre már vételi ajánlatot is tettünk, de erről majd később. Mivel a hely erre tökéletesen alkalmasnak látszott, úgy gondoltuk, hogy megpróbálkozunk libák bérnevelésével. Találtunk ehhez partnert, akit nevezzünk Libásoknak. Semmiképpen nem szeretnénk általánosítani, de szeretnénk felhívni a figyelmet egy olyan jelenségre, amely talán nem is olyan ismeretlen azoknak, akik megyénkben libával foglalkoztak. És az sem lenne rossz, ha a hasonló cipőben járó, vagy hasonlóan bajba jutott sorstársainkkal közösen tudnánk harcba szállni a nem teljesen tisztességesen működő vállalkozókkal. Akinek nem inge…

– Szóval szerződtek.

– Itt a szerződés. Ebben a vállalkozó adja a nevelésre a jószágot, a takarmányt, és mi vállaljuk, hogy az adott idő végén a felnevelt libákat fix áron átadjuk. Ő átveszi, kifizeti és mindenki elégedett.

– Így történt?

– Eleinte igen. A jószág megérkezett, takarmány megérkezett. Gondoztuk, vigyáztuk őket, szépen gyarapodtak. Az első tépés előtt nem vitte el, a takarmányt a húslibáig előlegezte meg, aztán azt mondta, tépjen meg háromszor és abból finanszírozzam tovább a takarmányt. Aztán a harmadik tépés előtt a megbízónk, partnerünk szólt, hogy menjünk aláírni valami papírt. Mi el is mentünk, a tanyán a lányom maradt egyedül. Miközben mi tárgyaltunk…

– Miről?

– A vállalkozó titkárnője alá akart íratni velünk egy papírt, hogy két és fél millió forinttal tartozunk. Ezt persze nem írtuk alá. Már úton voltunk visszafelé, amikor szólt a lányom telefonon, hogy siessünk, mert mindenféle emberek vannak nálunk a tanyán, teherautóval, másznak befelé a kapun és el akarják vinni a libákat.

– Hogyan, kinek a megbízásából?

– Állítólag a mi partnerünk küldte őket, sőt, ő is itt volt személyesen. Azonnal telefonáltunk a rendőrségre. Mire haza értünk, már felpakolták a libákat, a rendőr elment, állítólag mutattak neki valami papírt, hogy jogos, amit csinálnak, így ott maradtunk pénz, jószág nélkül. 6-7 kilós libákról volt szó, és 860 darabról, amelyekért a szerződés szerint 550.- Ft-ot kellett volna fizetnie a partnerünknek kilónként! Ehelyett átmásztak a bezárt kapun, kinyitották, ládákba dobálták a libákat és elvitték!

– Az biztosnak látszik, hogy ez így nincs rendben. De nem kellett volna az elszállításhoz mondjuk állatorvos?

– Dehogynem! Állatorvosi engedély nélkül ki sem vihették volna a telepről, hiszen nem lehet soha tudni, hogy nincs-e valami fertőzés az állományban. Mi rendszeresen ellenőriztettük, de a szállítás előtt állatorvosnak mindenképpen látnia kellett volna a jószágot. Ennek nagyon szigorú szabályai vannak. Mivel senki sem tudja, hová került ez a közel ezer liba, így hihetetlen kockázatot jelent egészségügyileg. Itt márpedig nem volt állatorvos az elszállításnál, az biztos.

– Mit tettek ezután?

– Természetesen feljelentést tettünk, leveleket írtam mindenfelé, és megkerestem Ágoston Tibor Jobbikos képviselőt, mert azt hallottam, hogy ő felkarolja a kisembereket.

– Tehát feljelentést tettek. Milyen eredménnyel?

– Az ügyészség elrendelte a nyomozást. Igaz, volt némi huzavona, egymásra mutogatás, illetékességi szöszmötölés, de egyelőre úgy látom, sínen van az ügy. Természetesen tudom, hogy mivel folyamatban van az ügy, nem mondhatok semmit, de szerintem, ha valakitől fizetés nélkül elvisznek valamit, az nem tisztességes eljárás. Másképp nyomozás sem lenne.

– Mi a jelenlegi helyzet?

– Bonyolódik. Az általunk – szóbeli egyezség alapján – használt tanya tulajdonosa most vasárnap jelezte, hogy a végrehajtás alatt álló tanyát hirtelen "eladta", költözzünk onnan ki.

– De erre a tanyára Önök is vevők lennének, nem?

– Már közösen jártunk a felszámolónál, banknál, a vételi ajánlatunkat most is fenntartjuk, tehát nem akarunk, de nem is tudunk elmenni. Pláne, hogy a korábbi tanyánkat tönkretette a belvíz, az lakhatatlan.

– Mit tanácsoltak a rendőrök?

– Hogy indítsunk polgári pert a kárunk megtérítése miatt, ehhez kérni is fogjuk a Jobbik jogsegélyszolgálatának segítségét.

– Mire számít?

– Nos, úgy hallottam, hogy a mi partnerünk egy közismert, állítólag fontos kapcsolatokkal rendelkező egyén. Bízom abban, hogy a Jobbik segítségével érvényt tudunk szerezni az igazságnak és megkaphatjuk a munkánk árát. Ezért is fordultunk a nyilvánossághoz és ezúttal kérem, várom azok jelentkezését, akik hozzánk hasonlóan jártak, mert hiszem, hogy közösen többre megyünk, mint külön-külön.

– Köszönöm a beszélgetést.

A történet természetesen ettől jóval ágas-bogasabb, rengeteg mellékszállal, összefonódással, elképesztő összefüggésekkel. Furcsa mellék- és főszereplőkkel, akikről egyelőre nem esett szó. Számtalan kérdés is felmerül, melyekre reméljük alapos választ ad majd a hivatalos vizsgálat.
Természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük az ügyet.
És megelőzendő mindenféle pereskedést, azonnal leszögezzük, hogy a megyében korábban tapasztalt liba-ügyekkel, baljós árnyakkal kapcsolatos bármiféle hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet.

Lejegyezte:
Biró László