Az ellenzéki párt vezetője köszöntőjében azt mondta, nem szép dolog, amikor a politikusok “kisollóval tolonganak a kamerák előtt”, de fontos szerepe van a közéletnek és a politikának egy-egy pályázat sikerében.
Szavai szerint az egész pályázati folyamat egy hullámvasút volt, örömökkel, félelmekkel és egyeztetésekkel, de a beruházás végén elégedettnek lehet lenni. Ez közös siker, gratuláció jár azoknak, akik a pályázatot megálmodták, megírták és megvalósították – mondta Vona Gábor. Hozzátéve: hála illeti meg a döntéshozókat is, akik úgy döntöttek, hogy helye van ennek a fejlesztésnek Magyarországon.
A projekt révén a kultúra, a közbiztonság és a közigazgatás is gazdagodott a városban – utalt a megvalósult fejlesztésekre a Jobbik elnöke. Szavai szerint örülni kell annak, hogy Vasvári Pál szülővárosában jelentős megújulás történt, “a település az élet jeleit mutatja, a közösség pedig képes arra, hogy sikereket érjen el”.
Ez fontos, hiszen a mai, számos nagy kihívás elé néző Magyarországon és Európában minden apró sikernek örülni kell – hangoztatta Vona Gábor.
Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere beszédében megköszönte a pályázat megvalósításában segítséget nyújtók közreműködését, majd hangsúlyozta, ezzel a nappal három évig tartó, problémáktól sem mentes időszak zárult le.
A tiszavasvári önkormányzat a funkcióbővítő városrehabilitációs pályázatra 450 millió forint támogatást nyert el, további 50 millió forintot kiegészítésként kapott, így félmilliárdból újult meg a belváros.
Az építkezés hat helyszínen zajlott, felújították a polgármesteri és a járási hivatal közös épületét, a városi kincstárat, a református templomot, amelyhez közösségi tér is épült. Korszerűsítették a zeneiskolát, tíz térfigyelő kamerát telepítettek, és teniszpálya is épült.
(MTI)