Ferenc pápa kinevezési bulláját latinul Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, magyarul Krakomperger Zoltán püspöki irodaigazgató ismertette a hívekkel zsúfolásig megtelt székesegyházban.
Bosák Nándor, az egyházmegye alapító püspöke átadta a “gondoskodó vezetés jelképét” jelentő pásztorbotot utódjának, ezzel Palánki Ferenc jelképesen is átvette a debrecen-nyíregyházi egyházmegye vezetését.
Palánki Ferenc 1964-ben született, 1994-ben szentelték pappá, 2010. december 27-én nevezte ki XVI. Benedek pápa az egri főegyházmegye segédpüspökévé, 2011. február 26-án szentelték püspökké, és Ferenc pápa szeptember 21-én nevezte ki a debrecen-nyíregyházi egyházmegye megyés püspökévé.
A magyar katolikus püspöki kar nevében Veres András szombathelyi megyés püspök, az MKPK elnöke mondott köszönetet Bosák Nándor 22 éves püspöki szolgálatáért. Idézte a nyugalmazott püspök jelmondatát – Törd meg az éhezőknek a kenyeredet -, amely mint hangsúlyozta, napjainkban különösen aktuális.
Palánki Ferenchez fordulva azt mondta: sok szempontból szerencsés egy egyházmegyét megörökölni, mert már kialakultak a struktúrák, de még nem kövesedtek meg, így a változásoknak is van helye.
Ternyák Csaba egri érsek szerint “jó embert, jó keresztényt, jó püspököt” ismertek meg Palánki Ferenc személyében egri szolgálata során.
Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita emlékeztetett rá, hogy Debrecen az idén három új püspököt kapott, ami reményei szerint az egész országra és a határainkon túlra is ható lelki megerősödést fog eredményezni. (Ez év elején választották tiszántúli református püspökké Fekete Károlyt, az idén alapította meg a pápa Debrecen székhellyel a hajdúdorogi görög katolikus metropóliát és nevezte ki az élére Kocsis Fülöp érseket, és szombattól új püspöke van a római katolikus egyházmegyének is.)
Fekete Károly református püspök a Tiszántúli Református Egyházkerület emlékplakettjét adta át Bosák Nándornak. Örömmel nyugtázta Palánki Ferenc püspöki jelmondatát – Jézus a feltámadás és az élet -, mert “a feltámadás az evangélium középpontja”, és “ha ilyen püspök folytatja Debrecenben a szolgálatot, az jó reménységgel tölt el minden protestánst”.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte a történelmi egyházak jó együttműködését a városban, ami abban is megerősítést nyert, hogy az új püspökök egy időben kezdik meg szolgálatukat.
Debrecen ma nem töltene be vezető szerepet a régióban, ha nem lett volna évszázadokon át a hit erős bástyája – tette hozzá.
Palánki Ferenc első megyés püspöki szentmiséjén a párizsi terrorcselekmények kapcsán megdöbbenésének adott hangot.
“Hány embernek kell még meghalnia, hogy elfogadjuk: azért vagyunk a világban, hogy szeressük egymást és nem azért, hogy pusztítsuk”.
“Legyünk Isten jó gyermekei, szófogadó jó gyerekek, (…) akik megfogadják a szót, Isten igéjét” – mondta a püspök.
Palánki Ferenc beiktatásán jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és a püspöki kar számos tagja.
(FOTÓ)
(MTI)