A NAV elnöke az MTI-hez is eljuttatott, André Goodfriendnek címzett nyílt levelében azt írta: az ügyvivő minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utalt, hogy ő bűncselekményt követett el.
André Goodfriend az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, “úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt” – írta Vida Ildikó.
A NAV elnöke hozzátette: mivel kitiltása tényét ő maga hozta nyilvánosságra, “nem kérdés”, hogy André Goodfriend kijelentése, az eddig meg nem nevezettek mellett, konkrétan rá vonatkozik.
Vida Ildikó kitért arra is, hogy személyes találkozásukkor az amerikai ügyvivő nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellene hozott intézkedést.
Közölte: a diplomata most “minden eddiginél súlyosabb vádakkal” illette őt a magyar sajtóban, ezért André Goodfriend magyarázattal tartozik.
“A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat” – emelte ki a NAV elnöke, hozzátéve: “valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül”.
A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás.
A diplomata a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.
(MTI)