A németországi Ruhr-vidék iparvárosában 52 évig működött az Opel összeszerelő üzeme. A zárást eredetileg december közepére időzítették, de a tervezettnél hamarabb legyártották az utolsó évre előirányzott 90 ezer darabot a cég családi modelljéből, a Zafirából, amely ezentúl a rüsselsheimi gyárban készül.
A 3300 bochumi alkalmazott többsége végkielégítést kap és a munkáltató által alapított, ideiglenes, legfeljebb két évre szóló munkaviszonyt biztosító vállalathoz – úgynevezett átmeneti társasághoz – kerül, amelytanácsadással, képzéssel támogatja az elhelyezkedésben az elbocsátandó dolgozókat. A gyár területének egy részén alkatrészraktárat alakítanak ki, ahol nagyjából 700 embert foglalkoztatnak majd.
A bochumi üzemben az első Kadett modellektől kezdve nagyjából 13 millió autót gyártottak. Az üzem sokáig a szénbányászat összeomlása miatt végrehajtott szerkezetváltás sikerének jelképe volt. Az 1962-ben megnyitott üzem akkor Európa legmodernebb autógyára volt, és a beruházás révén több ezren jutottak álláshoz a kőszénkészlet kimerülésével munkanélkülivé vált bányászok közül.
A legjobb időkben 20 ezer ember dolgozott a gyárban, a lassú hanyatlás pedig a nyolcvanas években kezdődött. Az amerikai tulajdonos, a General Motors először 2004-ben vetette fel a gyárbezárás tervét, és végül tavaly áprilisban hozta meg a végső döntést. A tulajdonos az európai piac visszaesésével és az autógyártó ágazat globális átalakulásával indokolta a veszteségessé vált gyár bezárását.
Bochumban nem csak az Opel-gyár bezárása okoz gondot, a város súlyos gazdasági válsággal küzd, mint a Ruhr-vidék egésze. A városban az 1951-ben megalapított Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió révén kezdődött fellendüléssel teljes foglalkoztatottság alakult ki, a nehézipar leépülése után viszont ezt nem sikerült újra elérni, és az utóbbi években romlott a helyzet. 2008-ban például bezárták a helyi Nokia-gyárat, és a munkanélküliség tavaly év végén már 10 százalék felett volt, a 360 ezer lakosú városban több mint 18 ezer volt a nyilvántartott munkanélküliek száma.
A bochumi és az észak-rajna-vesztfáliai tartományi vezetés beruházásösztönző programokkal próbálkozik, az Opel telephelyén sorakozó régi gyárcsarnokok többségét például lebontják, hogy megkönnyítsék az újabb vállalkozások megtelepedését. Az első jelentkező a német postavállalat (Deutsche Post) csomagküldő szolgálata, a DHL, amely azt tervezi, hogy 2016-ra egy hatalmas csomagelosztó központot épít az autógyár helyén.
(MTI)