Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az EU történetének egyik legnagyobb pofonjaként hivatkozott a brit referendum eredményére. Kiemelte ugyanakkor, hogy ez egyfajta esélyt is jelent, hogy az EU újragondolja: továbbra is a “központosítás és a diktatúra útján halad”, és mellőzi a nemzetállamok akaratát, vagy revidiálja korábbi koncepcióját és a nemzetek Európájának letéteményese lesz.
Utóbbival elkerülhetik az esetleges dominóeffektust, ami az EU széthullásához vezetne – mondta, kitérve arra is: bízik benne, hogy a továbbiakban a kelet-közép-európai országok hangját is meghallják Brüsszelben.
Rossz jelnek nevezte, hogy a nagy tagállamok vezetői David Cameron kormányfőt kárhoztatják, szerinte ez rámutat arra a hamis és cinikus gondolkodásra, hogy ők csak akkor szeretik a demokráciát, ha az ő álláspontjukat legitimálja.
A jobbikos politikus szerint tisztelet jár a brit szavazóknak és a politikai elitnek, az emberek óriási külső és belső nyomással dacolva teremtettek precedenst és fektették le az unión kívüli élet feltételeit.
Gyöngyösi Márton arra is kitért: a brit népszavazás Magyarország számára is megmutatta, hogy lehetséges új feltételek kiharcolása. Ha nem változik az EU, akkor a Jobbik a csatlakozási szerződés és az alapokmányok újratárgyalását fogja szorgalmazni és ezt népszavazással is megerősítené – jelentette ki.
Az unióból kilépést firtató kérdésre azt felelte: a Jobbik kivár az ügyben, azonban ha az unió nem képes tanulni a brit leckéből és tovább halad ezen az úton, akkor minden politikai erőnek végig kell gondolni, hogy érdemes-e e közösség tagjának maradni.
(MTI)