A brit belügyminisztérium által a The Times kérésére összeállított – a tekintélyes brit konzervatív napilap által pénteken ismertetett – adatsor szerint 2015 negyedik negyedévében 25 százalékkal több állampolgársági kérelmet nyújtottak be a brit hatóságokhoz a Nagy-Britanniába más EU-tagországokból áttelepült külföldiek, mint egy negyedévvel korábban.
A kimutatás szerint a tavalyi utolsó három hónapban 5245 ilyen folyamodvány érkezett a belügyminisztérium bevándorlási és honosítási részlegéhez a harmadik negyedévben regisztrált 4179 beadvány után.
Az átlagon belül a 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 34 százalékkal többen, a harmadik negyedévi 1810 után 2433-an kértek brit állampolgárságot 2015 utolsó három hónapjában.
A brit állampolgárságért folyamodó magyarok száma csaknem 39 százalékkal 217-ről 303-ra, a lengyeleké 38 százalékkal 1145-ről 1590-re emelkedett.
Hasonló folyamat figyelhető meg ugyanakkor a régi EU-tagállamok esetében is: a belügyminisztériumi kimutatás szerint a vizsgált időszakban 23 százalékkal több német, 22 százalékkal több olasz és 17 százalékkal több francia folyamodott brit állampolgárságért, mint egy negyedévvel korábban.
A The Timesnak londoni jogi irodák szakértői elmondták: az állampolgársági tanácsadásért hozzájuk forduló külföldi EU-polgárokat elsősorban az aggasztja, hogy ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia esetleg kilép az Európai Unióból, akkor nekik nem kell-e majd távozniuk Nagy-Britanniából.
A 65 milliós Nagy-Britanniában jelenleg 2,9 millió külföldi EU-állampolgár él. A brit törvények alapján ők akkor folyamodhatnak brit állampolgárságért, ha legalább hat éve folyamatosan és életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodnak, és leteszik a “Life in the UK” – Élet az Egyesült Királyságban – nevű vizsgát, amely a nagy-britanniai történelem és életforma sajátosságairól szerzett ismereteiket méri.
(MTI)