Adorján Gusztáv, a nyíregyházi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón beszélt erről. Azt mondta, megdöbbentő, hogy az egykori szocialista önkormányzati tisztségviselő “nem biztosított, államilag nem garantált kötvénybe fektette a szennyvízberuházásban érintett helyi lakosok pénzét, és tulajdonképpen a társulat elvesztette az összeget”.
Hozzáfűzte: a Fidesz-KDNP-frakció támogatja az ügy tisztázására felállított vizsgálóbizottság működését, hogy kiderüljön az igazság, és megtalálják a felelőst vagy felelősöket.
Szilvási István, a Fidesz önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy idén végre befejeződik Nyíregyházán a kilenc éve tartó szennyvízberuházás, amely a külvárosi részeket, valamint a szomszédos Kálmánházát, Kótajt és Nyírpazonyt érinti.
A vízgazdálkodási társulat elnöke nem járt el a jó gazda gondosságával – mondta -, mert amikor a Hungária pénzügyi szervezet működési engedélyét visszavonta az illetékes hatóság, a Quaestortól ki kellett volna vennie az ott elhelyezett összeget.
Megjegyezte: reméli, a helyi szocialisták “képesek lesznek” segíteni a vizsgálatot, hogy kiderüljön az ügyben az igazság.
Béres Csaba, a Jobbik helyi képviselője is sajtótájékoztatót tartott kedden az ügyben, Ő úgy vélekedett, hogy az MSZP mellett a Fidesznek is van felelőssége az ügyben, mivel a vízgazdálkodási társulatnál a Fidesz-KDNP-s többségű önkormányzat részéről a polgármesteri hivatal egyik osztályvezetője a kapcsolattartó, így a pártnak tudnia kellett a történtekről.
Mikó Dániel az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy a társulat pénzügyi vezetőjével a jó gazda gondosságával döntöttek a nagyobb kamatokat fizető Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásáról, hiszen más bankoknál a pénzre csak alig valamivel több mint egy százalékot kaptak volna. A befektetéssel a szennyvízberuházásnál az önkormányzat sajátforrás-kötelezettségét igyekeztek csökkenteni, a haszon nem a társulatot gazdagította volna. Hozzáfűzte: a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő, a felügyelet által ellenőrzött pénzintézeteknél helyezték el a pénzt, így nem érti, a Fidesz helyi szervezete miért vele akarja “elvitetni a balhét” mások gazemberségéért.
(MTI)