A magatartási kódex számos kötelezettségvállalást tartalmaz az Európában megjelenő online gyűlöletbeszéd “vírusszerű” terjedésének megállítására. A kódexet aláíró cégek elkötelezik magukat a jogellenes tartalmak felszámolását célzó erőfeszítéseik fokozása mellett.

Az új szabályok értelmében a vállalatok kötelesek lesznek 24 órán belül felülvizsgálni a hozzájuk beérkezett, gyűlöletbeszéddel kapcsolatos panaszok többségét, és szükség esetén el is kell távolítaniuk a vitatott tartalmakat. Ehhez ki kell alakítaniuk a szükséges belső eljárásokat, és munkatársaikat is fel kell készíteniük a feladatra.

“A közelmúltbeli terrortámadások emlékeztettek bennünket arra, hogy sürgős lépéseket kell tennünk az online gyűlöletbeszéd visszaszorítására. A közösségi média sajnálatos módon az egyik olyan eszköz, amelyet a terrorista csoportok a fiatalok radikalizálására, a rasszista csoportok pedig az erőszak és a gyűlölet terjesztésére használnak. Ez a megállapodás fontos előrelépést jelent annak biztosítására, hogy az internet továbbra is a szólásszabadság és a demokratikus véleménynyilvánítás helye legyen, ahol tiszteletben tartják az európai értékeket és jogszabályokat” – közölte Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos.

A bizottság közleménye arra is kitér, hogy a vállalatoknak az átlagfelhasználók mellett a szakértőket is ösztönözniük kell, hogy jelentsék a gyűlöletbeszédet, valamint az erőszakra és gyűlölködő magatartásra uszító tartalmakat.

Az Európai Bizottság hangsúlyozza: az informatikai vállalatoknak törekedniük kell a civil társadalmi szervezetekkel való partnerségek erősítésére, továbbá adott esetben támogatást és képzést kell nyújtaniuk annak érdekében, hogy ezen szervezetek a függetlenségük megőrzésével betölthessék a “megbízható bejelentő” szerepét.