Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormányfő 135 érintett önkormányzatból csak 67 vezetőjét fogadta a parlamentben, s összesen 245 millió forint rendkívüli támogatást jelentett be, miközben milliárdok veszhetnek oda.
Azt kérte: a kormány ugyanazzal a lendülettel kárpótolja az érintetteket, ahogy a Széchenyi Bank esetében, ahol év elején mintegy hatmilliárd forintot csoportosított át a betétesek kifizetésére. Megjegyezte: ott jellemzően magánszemélyek voltak az érintettek, s “valószínűsíthetően négy fideszes haverról, név szerint Sógorról, Komáról, Retyéről és Rutyáról” volt szó.
A jobbikos politikus több élethelyzetet is példaként hozott arra, hogy egyes önkormányzatokat, alapítványokat milyen kár ért. Azt hangoztatta: a kormány úgy beszélt a 100 milliárd forintról, mintha “elpárolgott volna”, pedig valakinél még megvan, beazonosíthatók az elkövetők, akiknek letartóztatását szorgalmazta.
Hegedűs Lorántné szerint a Magyar Nemzeti Bankon belül is vannak felelősök, nekik is viselniük kell a következményeket, amikor hanyag munkát végeznek.
Az ellenzéki politikust kérdezték arról, hogy a jegybank részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét. A forgatókönyvet kísértetiesen hasonlónak minősítette, ugyanakkor azt is jelezte: tudomása van még egy ügyről is, amelynek részleteiről későbbre ígért tájékoztatást.
(MTI)