Azt már megszokhattuk az elmúlt évtizedek alatt, hogy vannak kiemelt “szakmák”, melyek művelőit egészen másként könyvelik el párthatalmi szerepkörben a nyugdíjazás tekintetében, mint egy egyszerű, a családjáért hosszú évtizedeken át keményen, épphogy csak a minimálbér felett díjazott dolgozót.

Nos a rendőrség is egy ilyen kiemelt intézmény, ahonnan, akár néhány évvel negyven fölött nyugdíjba mehetnek életerős, a társadalom számára még továbbra is aktívkorúnak számító emberek. Teljes nyugdíj a többségi társadalom dolgozó részének rovására, majd elhelyezkedés – a legrosszabb esetben is – egy őrző-védő Kft.-nél.

Boncoljuk egy kicsit tovább a dolgot. Egy egyszerű, a “munka súlya alatt” (és ma már a közutálatnak is örvendő) “megöregedett” közrendőr húsz év szolgálati idő után akár nyugdíjba is mehet, miközben a fizetése jóval meghaladja már eközben a 100-150 ezer forintot. Ez a rendőr roppant feledékeny – nem csoda –, nem emlékszik a 2006-os lövöldözésekre, amikor is ő célzott és tett tönkre embereket. Ma pedig vígan él és nincs semmi lelkiismeret-furdalása. Minek is lenne, hiszen a parancs az parancs, azt “megtagadni nem lehet, mert akkor csak szaporodik”. A nyugdíj ma már megvan, az őrző-védő cég szintén jól fizet a semmittevésért.

Lehet, hogy egy kicsit szélsőségesen gondolkodom, de én mindig is úgy véltem, hogy rendőrnek jelenlegi társadalmunkban a munkát kerülni vágyó agresszív, bármilyen rendet kiszolgáló önálló gondolkodással és lelkiismerettel nem rendelkező, gyáva alakok mennek, akik saját perverzitásukat élhetik ki ebben a szakmában – tisztelet a kivételnek, amiből sajnos keveset láttam. Az elmúlt húsz évre legalábbis ez volt jellemző. Ez persze csak az én véleményem, lehet róla nyugodtan vitatkozni, hiszen valamikor, de elsősorban a II. világháború előtt rangot és valódi hivatást jelentett ez a szakma, melynek kifejezett célja volt az állampolgár és a magyarság védelme.

Ma erről szó sincs. 2002-ben, 2003-ban, kiemelten 2006-ban jól láthattuk, mit jelent rendőrnek lenni, szembefordulni nemzetünkkel, aljas eszközöket használni ártatlan emberek ellen, megkínozni, megalázni őket. Nekem ma csak ez jut eszembe a “rendőrökről”. Különbséget nem teszek köztük, nem finomkodok velük, ez az idő már elmúlt. Számomra mind bűnös. És jogom van megvetni őket, főképpen, ha nyugdíjukra és a 2006-os eseményekre gondolok.

Hogy hogyan is jönnek ide ezek a gondolatok? Nos, a Hír Tv információja alapján hamarosan, egészen pontosan 2011. szeptember elsejével nyugdíjba vonul 45 évesen Tóth Gábor Budapest egykori rendőrfőkapitánya. Jött helyette egy másik Tóth, a Tamás, aki július 1. óta áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság élén. Csak jelzem, én is elmúltam 45-éves, de mivel nem volt “szerencsém” nyalni egyetlen éppen aktuális hatalomnak sem, lehet, hogy a nyugdíjas koromat sem érem meg, mert ahogyan a helyzet áll úgy tűnik, azt nagyon szeretnék olyan magasra kitolni, hogy a nyugdíjba vonulás után mihamarabb következzen a temetőbe vonulásom is.

De ha makacs vagyok és csak nem “akarok” kimúlni, hanem előre megfontolt aljas szándékkal élvezni szeretném a nyugdíjaskor “gyönyöreit”, majd tesznek róla, hogy a csekély nyugdíjvegetálásom és végül teljes egészségügyi leépülésem, fizikai megsemmisítésem célját szolgálja. Szóval nekem, egyszerű földi (nem rendőr) halandónak ezek a kilátásaim.

Persze ezzel nem vagyok egyedül, hiszen bérből és fizetésből élő sorstársaim hasonló cipőben járnak. És a fonáksága a dolognak az, hogy mi csak örüljünk, hiszen nekünk jelenleg van állásunk. Jelszó tehát: Carpe diem, hiszen úgysem tudod, mit hoz a holnap.

Forrás: Új Ernő – Nemzeti InternetFigyelő