A kétharmados többség momentán alkotmányoz. És nagyon de nagyon komolyan veszik a feladatukat. Hogy honnan lehet ezt tudni? Nos, Orbán eleve megmondta, miszerint: „március 15-én az Országgyűlés egy ünnepélyes deklarációval átalakítja magát alkotmányozó nemzetgyűléssé”. Hithű narancsos szavazónak már ez a kijelentés is elég kellene legyen, de ha netalán ellenőrizni is szeretné, hogy imádott képviselői mennyire a magasztos feladat lázában égnek, akkor nincs más dolga, mint bekapcsolni a televíziót, és végigkövetni a parlamenti közvetítéseket, ahol a fideszes honatyák éjt nappallá téve alkotmányoznak. Se szeri, se száma magasröptű felszólalásaiknak, amiket érdeklődő és okos tekintettel figyelnek párttársaik a Nemzet Templomának padsoraiból… Vagy mégsem?

Tényleg! Mi a teendő, ha nincs jelen kellő számú narancsos honfiú, illetve honleány az ülésteremben, mert egyéb halaszthatatlan közfeladataiknak tesznek eleget, s száguldoznak lézerblokkolós luxus Audikon ország-szerin, tova? Az nem lehet, hogy erről a nagyérdemű is értesüljön, s a tévéközvetítés során azzal kelljen szembesülnie, hogy hőn szeretett képviselője magányosan szónokol a Nagy Nemzeti Hogyishívjákról, s szavait bánatosan visszhangozza az ürességtől kongó ülésterem!

A módszertan tekintetében kövessük végig a Radical Puzzle blog leírását:

“A megoldás az lett, hogyha a szónok körül nincs bent senki a teremben, és a tévé körülötte csak üres székeket mutatna, akkor azok, akik ott vannak, menjenek oda, és üljék körbe a felszólalót, ezzel hitetve el a nézőkkel, hogy a vita milyen nagy érdeklődés közepette zajlik. És a stratégia működött. Ahogy jöttek sorra a narancsos felszólalók, a tömegnövelő brigád úgy rohant egyik padsorból a másikba. Megtörtént az is, hogy amikor Vécsey László kapott szót, akinek a környezetében mindössze egyetlen párttársa foglalt helyet, Hoffmann Rózsa nem kevesebb, mint nyolc széket és két padsort nyargalt végig, hogy leülhessen a szónok mögé. De a legbiztosabb és legmegbízhatóbb ‘tömeg’ Kontur Pál volt, aki órákon keresztül szaladgált a székek között, hogy mindig a megfelelő helyen legyen.”

Íme:

 

 

 
Kontur Pált természetesen megkérdezték az újságírók, milyen épkézláb magyarázatot tud adni arra, hogy ilyen látványosan vonzódik az éppen aktuális felszólalókhoz, miszerint akármelyik párttársa beszél, ő mindenáron a közelébe akar férkőzni. Nos, Kontur honatya – aki a főnökéhez hasonlóan nyilván sohasem hazudik – a következőképpen világította meg a helyzet pszichodramatikus összefüggéseit: “Nagyon nehéz ország-világ előtt beszélni, és jólesik az embernek, ha így buzdítják a társai. Ha valaki mellett ott ülünk, az biztonságot ad. Ez olyan, mint a család. Ha van valaki az ember mögött vagy mellett, akkor jól tud dolgozni.”

Na, kérem szépen, itt most vegyünk néhány mély lélegzetet, és képzeljük magunkat egy madárdaltól hangos erdei tisztásra, nehogy olyan kifejezések jussanak eszünkbe, amiket a legprosztóbb valóságsóban is kifütyülne a kereskedelmi tévékanális hangmérnöke, és csak ezek után fogalmazzuk meg a véleményünket, miszerint:

Kontur Pál és hasonszőrű társai elsősorban menjenek el a búbánatos nagy magyar Alföldre, nehogy megártson nekik a huzamosabb tartózkodás a cinikus pofátlanság Csomolungmáján.

Másodsorban, aki arra a feladatra vállalkozik, hogy havi néhány miller javadalmazásért cserébe többek között alkotmányozási ügyekben fejti ki a véleményét a nagy nyilvánosság előtt, az semmiféle buzdítást ne várjon el, ne óhajtson semmilyen családias légkört, és ne remegjen meg sem a térde, sem a hangja, ha beszélni kell. Ha netán mégis frusztrálja ez a kihívás, akkor válasszon másféle hivatást, például menjen el a Hortobágyra állatokat őrizni. Ott szinte kizárt a lámpaláz, mert a terelőpuli ritkán felesel vissza, a marhák és a disznók sem okvetetlenkednek, és a bárányok is hallgatnak.

A Kontur-brigádról nekem Woody Allen klasszikus filmje jut eszembe, aminek még a címe is ideillő: Fogd a pénzt, és fuss! Eme mozidarabban szerepel az a jelenet, amikor Woody a rabtársaival összeláncolva menekül a kényszermunka-táborból, s az összeláncoltság okán a kis csapat csakis egy kupacban tud helyet változtatni. Woody Allen mozija nem mellesleg sokkal szórakoztatóbb, mint a Kontur-különítmény performansza.

 
És ha valaki olyan szemtelenül fiatal, hogy nem érti már a blogbejegyzés címét sem, az alább kiegészítheti ismereteit:

 
Szebb Jenő
szebbjovo.hu