Egy kedves barátom nemrégiben Székelyföldön töltött egy hosszú hétvégét, családostul. Történt, hogy egyik nap meglátogatni készültek egy ajándékboltot, hogy mindenféle emléktárgyakat vásároljanak maguknak. Az üzletben nagyjából 25-30 vásárló tartózkodott, amikor benyitottak. A család négyéves ifjú hölgye haladt elöl, aki a keresztségben a Csenge nevet kapta. Mögötte az apukája, aki imigyen szóla:
– Na, hogy tanítottalak, kicsi lányom? Hogy köszönünk szépen?

Csenge tudta a leckét, jó hangosan be is kiáltotta a bolt légterébe:
– Adjon az Isten!

Mire vagy két tucat torokból jött egyszerre a válasz, ércesen zengő hangon:
– Szebb jövőt!

Mint kiderült, a Magyar Gárda Békés megyei gróf Tisza István századának tagjai tartózkodtak jelentős létszámban a helyiségben, akik a jól ismert hívószóra nyomban feleltek is, ahogy azt kell.

No, lett is ott aztán boldog ismerkedés és egymásra borulás, Csenge kézről-kézre adása és összepuszilgatása, székelymagyarok és belmagyarok egymásra találása, vidámság, mosolygás és meghatottság.
A barátom pedig még hetek múltán is elérzékenyülten mesélte a jelenetet, mondván, az ilyen pillanatokért érdemes megszületni.