Több emberen elkövetett emberölés, bűnpártolás, háborús bűntett és más bűncselekmények miatt ítélték el öt és fél évre Biszku Bélát. A kormány saját diadalát ünnepeli, a balliberális oldal szemérmesen hallgat, az áldozatok és azok leszármazottai pedig ökölbe szorítják kezüket az elkövetett bűnök súlyához képest nevetséges ítélet hallatán. Nagyjából így summázható a Biszku-ügyben hozott elsőfokú ítélet.
 

A jelenleg is regnáló rendszerváltó pártok és elit ifjú fegyverhordozói természetesen rögtön megveregették saját vállukat. Bravó, ezt is megcsináltuk, itt van az elszámoltatás. Csak azt az egyet felejtik el, hogy ezzel az ítélettel megbocsáthatatlanul elkéstek. 1989 óta eltelt ugyanis röpke 25 esztendő. A több százezer áldozatot követelő kommunista rendszer főbűnöseinek többsége pedig ezalatt – a kiemelt állami juttatásokat az utolsó percig kiélvezve – csendben eltávozott az élők sorából. Így megúszták, hogy valaha is felelősségre vonhassák őket.  Ez valójában az igazi antalli örökség, melynek tonna súlyú terhét mind a mai napig cipeli a magyar társadalom.

Ha valaki pedig azt gondolná, hogy a felelősségre vonást csupán néhány ÁVH-s felmenőkkel rendelkező politikusnak sikerült megakadályoznia, az nagyot téved. Az egész rendszerváltó elit cinkos összekacsintása kellett ehhez. Mert minden jelentősebb akkori pártban ott lapult néhány régi és kipróbált pufajkás, karhatalmista, pártfunkcionárius, vagy besúgó. Mivel a saját bőrükről is szó volt, így vígan és minden gátlás nélkül szembeköpték a kommunista diktatúra áldozatait. Ebben a gyalázatban pedig elévülhetetlen érdemeket szereztek a mai napig is komoly befolyással bíró balliberális véleményformálók, akik cikkek és egyéb eszmefuttatások százaival igyekeztek és igyekeznek mind a mai napig elmagyarázni, hogy miért kell eltekinteni a felelősségre vonástól.

Persze, ugyanezen véleményformálók követelték a leghangosabban a szintén megbocsáthatatlan 1945 előtt elkövetett gaztettek elkövetőinek bíróság elé állítását is. Ezzel a semmilyen racionális magyarázattal nem indokolható magatartásukkal a rendszerváltó elitet hűen kiszolgálva még hosszú évtizedekig érezhető társadalmi konfliktusokat és feszültséget generáltak.

Az egész eljárásban talán nem is a 25 éves késés, vagy az enyhe ítélet volt a legmegdöbbentőbb, hanem az egykori véreskezű belügyminisztert képviselő ügyvéd védőbeszéde. Az odáig rendben is lenne, hogy egy ügyvédnek enyhítő körülményeket kell keresnie védence számára. Magyar Gábor azonban ennél sokkal tovább ment, amikor azt mondta, hogy a kommunista diktatúra egykori vezetőjét csak "a politikai akarat" ültette a vádlottak padjára, és ezzel " átgázoltak az emberi jogokon", továbbá, „a lex Biszku alkotta meg a kommunista bűncselekmény fogalmát”. Ez az érvelés épp olyan vérlázító, mintha egy náci főbűnös perében a védő arról beszélne, hogy a holokauszt valójában nem történt meg, s csak politikai bosszú miatt folyik eljárás a vádlottal szemben. Jellemző, hogy nálunk a kommunizmus bűneinek egy bírósági eljárásban történő nyílt tagadása is következmények nélkül maradhat.

A Biszkura kirótt ítélet bár dicsérendő, alig adott elégtételt az áldozatok és azok leszármazottaik számára. Nem jelent semmilyen vigaszt arra, hogy az egykori gyilkosok 25 éven át nap mint nap a szemükbe röhöghettek és háborítatlanul élhették életüket. Biszku Béla börtönbe küldése nem több, mint egy utólag odapöttyentett szépségtapasz az elárult rendszerváltozás nem túl dicső történetében.

Jurenkó Ferenc