Akiknek ez érdekükben állt, feltétlenül elérték céljukat: Európa, vagy tán a fél világ a hanyatló nyugati társadalom eltorzult, korcs értékrendjének legújabb termékéről, a szakállas labanc énekes "úrhölgyről" beszél. Az most tökmindegy, hogy a közösségi médiafelületeken néhány hétig halálra szívatják a "csajt" (vagy mit). Ez ugyanúgy a szoktatás része, mint az évenkénti többszöri melegprovokációk Európa nagyvárosainak szívében.

Ilyen körülmények között számomra üdítő kötelesség a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének minap kiadott közleményéről hírt adni. A szervezet – amelynek felvidéki családszervezetek is aktív tagjai – nevéhez híven az élet üzenetét kívánja továbbítani és felhívni rá a közvélemény figyelmét. A KCSSZ hétvégén tartotta éves közgyűlését Erdélyben, Tordaszentlászlón. Az itt megfogalmazott közlemény szerint a szervezet a korábban lefektetett alapelveinek megfelelően továbbra is kiáll a hagyományos családi értékek és az élet védelme mellett. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke a közleményében hangsúlyozta, hogy "gyermekeink jövőjét, a társadalombiztosítás fenntartását és az európai nemzetek fennmaradását csak az szolgálja, ha az anya, apa és gyermekek alkotta családokban felnövő gyermekek továbbadják az élet üzenetét".

A szövetség elnöke a közelgő európai parlamenti választások kapcsán külön is kiemelte, hogy "elvárják ezen értékek képviseletét és a magyar nemzet érdekeinek mindenek előtt szem előtt tartását valamennyi Európában politizáló párttól".

Azt ugyan várhatják – tehetném hozzá minden rosszmájúság nélkül. Európa ugyanis tele van olyan pártokkal, amelyek kifejezetten jó üzletet csinálnak a deviancia propagálásából és úgy általában is a hagyományos (horribile dictu: keresztény) értékek permanens támadásából. Ehhez jön az uralkodó média totális agymosása. Jól látja ezt Szabó Endre is, aki arra kéri a magyar kormányt és minden az Európai Parlamentbe készülő kárpát-medencei politikust, hogy "a jövőben is ezeket a hagyományos értékeket képviselje az EU-ban akkor is, ha emiatt nagy médiaháttérrel rendelkező, de a társadalom egészét tekintve kisebbségben levő csoportok részéről folyamatos támadások érik a nyugati médiában".

Ehhez már csak annyit lehetne hozzátenni: nekünk pedig annyi a dolgunk, hogy a hó végén olyan embereket küldünk Szodomába, akarom mondani Brüsszelbe, akik legalább megpróbálják megmenteni azt, ami még a szerethető Európából megmaradt…

Szűcs Dániel