Az idősebb importkocsik esetében ugyanakkor a rossz állapotú, szakszerű átvizsgálás nélkül piacra kerülő járművek miatti kockázatra hívja fel a figyelmet a használt autók kereskedelmével foglalkozó cég.
A közlemény a Datahouse statisztikáit idézve ismerteti, hogy az idén az év első tíz hónapjában 79 905 használtan importált gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 38,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A behozott járművek közel 60 százaléka volt 10 évnél idősebb.
Emlékeztetnek arra, hogy az importot a három évvel ezelőtt megváltozott adózási feltételek ösztönzik. A gépjárműbehozatal azóta dinamikusan nő, 2013-ban 70 700 autó jött külföldről Magyarországra, számuk az idén már a 100 ezer darabot is elérheti.
A közleményben rámutatnak: a beérkező autók jelentősen rontanak a hazai autóállomány átlagéletkorán, mivel ezek 59 százaléka 10 évnél idősebb, és mindössze 24 százalékuk legfeljebb 5 éves. Az autóimport során a legtöbben 3-as BMW-t, Volkswagen Passatot, Volkswagen Golfot és Audi A4-est hoztak az országba. Ezek a járművek ugyan a magasabb kategóriába tartoznak, azonban általában 10 évnél idősebbek, így műszaki állapotuk megkérdőjelezhető.
Egy rosszul karbantartott autó életeket veszélyeztethet – hívta fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, megjegyezve: Magyarországon évente megközelítőleg 5000 ember sérül meg műszaki okból bekövetkezett balesetben, hetvenen életüket is veszítik. Ez alátámasztja annak jelentőségét, hogy ellenőrzött forrásból és szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók kerüljenek a piacra – emelte ki.
Frank György kitért arra, hogy terjed az importautókkal kapcsolatos áfacsalás. Ennek lényege, hogy egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben – fejtette ki.
A Das WeltAuto márkaigazgatója elmondta, hogy támogatják a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció elképzelését, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem, annak érdekében, hogy az áfa útja követhető legyen.
Javasolják azt is, hogy ezek a cégek havi áfabevallásra legyenek kötelezettek, emellett letét vagy bankgarancia formájában háromhavi áfabiztosítékkal rendelkezzenek. Megoldást jelentene az is, hogy addig ne lehessen forgalomba helyezni az adott gépjárművet, amíg a fizetendő áfa nincs rendezve – fűzte hozzá Frank György.
A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.
(MTI)