A programsorozat fénypontja a debreceni Kodály Filharmonikusok koncertje lesz – tette hozzá Papp László a sajtótájékoztatón.
Somogyi-Tóth Dániel, a zenekar igazgatója, művészeti vezetője elmondta: csellóra és zenekarra írott különleges szépségű, romantikus muzsika-kollekcióval vendégszerepelnek a Kodály Filharmonikusok a Müpa közönsége előtt, a Szimfonikus felfedezések sorozatban. A hangverseny szólistája a világon az egyik legkeresettebb csellóművész, Várdai István lesz.
A május 3-ai bemutatkozó események délelőtt kezdődnek a Müpa előcsarnokában, ahol Cifra Palota címmel interaktív programok lesznek a tanulni vágyó gyermekeknek és felnőtteknek. Délután az üvegteremben a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának hallgatói adnak hangversenyt, majd este a Bartók Béla nemzeti hangversenyteremben lépnek föl a Kodály Filharmonikusok az Ó- és Újvilág találkozása című koncertprogrammal. Ezt megelőzően, a hangverseny karmesterével, Somogyi-Tóth Dániellel és a szólistával, Várdai Istvánnal is találkozhatnak az érdeklődők – ismertették a részleteket a sajtótájékoztatón.
Egyébként a Kodály Filharmónia mindkét együttese folyamatosan jelen van a Művészetek Palotájában: az intézmény létrejötte óta a zenekar 11 alkalommal, a Kodály Kórus 21 alkalommal koncertezett a Müpa hangversenytermében – jelezte Somogyi-Tóth Dániel.
A május 3-ai műsorban a Kodály Filharmonikusok előadásában elhangzó, legnépszerűbb Schubert-szimfónia után a most harmincesztendős Várdai István, az utóbbi években egyre ismertebb, nemzetközi sikereket arató, korszakos jelentőségű gordonkaművész a nagyromantika válogatott nehézségű és szépségű darabjait adja elő.
A koncertprogram igazi különlegessége lesz, hogy most egy műsorban négy, a koncertpódiumon viszonylag ritkán szereplő, zenekarra és szóló csellóra írt versenyművet játszik. Két Dvořák-darab, a g-moll rondó (1894) és a honvágy inspirálta, eleven, szenvedélyes h-moll gordonkaverseny (1895) mellett Csajkovszkij 1887-es Pezzo capricciosója és egy igazi csemege, Max Bruch Kol Nidrei című, 1880-ban keletkezett, a zsidó Jóm kippur liturgikus dallamait idéző műve is elhangzik a kiváló csellóművész előadásában – részletezte az igazgató.
(MTI)