Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett: a stadion tervezésekor fontos szempont volt, hogy ne csak a labdarúgás otthona legyen, hanem “egy életérzést közvetítsen” és a kikapcsolódás széles skáláját biztosítsa az embereknek.

Debrecennek és egyetemének fontos feladata, hogy a térség fejlődése érdekében vonzóvá tegye a várost a fiatalok számára, s ebben fontos szerepe lehet a stadion lelátói alatt kialakított HALL-nak – fűzte hozzá a polgármester.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szilvássy Zoltán rektor felidézte, hogy a klub az idei Campus Fesztiválon már sikeresen debütált, mostantól pedig a Debreceni Egyetem hallgatói vehetik birtokba hazánk legújabb és egyben legnagyobb klubját.

A Nagyerdei Stadion északi kapujánál elhelyezkedő hatalmas rendezvényterem már nem ismeretlen a fiatalok előtt: az idei Campus Fesztiválon esténként teljesen megtöltötték a termet, többek között a Wellhello koncertnek is a HALL adott otthont – jegyezte meg a rektor.

Bács Zoltán, a DE kancellárja arról beszélt, hogy a hallgatói önkormányzat már 2011-ben kezdeményezte egy hallgatói klub felépítését, de kiderült, hogy az általuk arra összegyűjtött 450 millió forint a költségeknek alig felét fedezné.

A stadion tervezésekor azonban a várossal összefogva megszületett a többfunkciós aréna gondolata, és kialakították az ország legnagyobb hallgatói klubját – mutatott rá a kancellár.

Ezt követően a beruházás 250 millió forintos költségének nagy részét a stadionban rendelkezésre álló hely berendezésére fordíthatták; a pénzt a DE és hallgatói önkormányzata a hallgatók által több év alatt összegyűjtött saját bevételből, valamint a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. közösen teremtette elő.

A különlegesen megtervezett és kialakított belső dizájnt a beépített színpaddal, illetve speciális fény- és hangtechnikával tették teljessé.

A teremből mobil fallal egy 300 négyzetméteres egység választható le, hol igény esetén kisebb rendezvények, kiállítások, előadások kaphatnak helyet – hangzott el az Debrecen HALL átadásán.