Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók képviselőivel folytatott szakmai egyeztetést.
Ezután úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a különböző településtípusokon elérhető szolgáltatások színvonala tekintetében nagy különbségek vannak, pedig a több ezer magyar kistelepülésen élőknek is magától értetődőnek kell lennie a háztartásokban igénybe vehető szélessávú internetnek. Ehhez szükséges a magyar tulajdonban lévő kisebb internetszolgáltatók támogatása, hogy a kistelepüléseken is ugyanolyan lehetőségek legyenek, mint a városokban – jelentette ki.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: emellett e szolgáltatók technológiai fejlesztéseit is támogatni kell. E vállalkozások jogszabályi előírások nélkül is, a magyar piac tudatos szereplőiként az elmúlt években bevételük jelentős részét technológiájuk folyamatos megújítására fordították – mondta.
Emlékeztetett: a kormány az EU-előírásokhoz képest ambiciózusabb célt tűzött ki: 2020 vége helyett már 2018 végére minden háztartásban hozzáférhetőnek kell lennie a szélessávú internetnek. Ezek a kisebb magyar szolgáltatók ugyanakkor már most szélessávú szolgáltatást nyújtanak, főleg a kistelepüléseken élőknek, a gazdasági fejlettség tekintetében hátrányos helyzetű régióknak – magyarázta.
A miniszterelnöki biztos arra is kitért, hogy a kormány szélessávúinternet-hozzáférhetőségével kapcsolatos célja eléréséhez jelentős pályázati forrásokat biztosítanak, és lehetővé kell tenni, hogy e pályázatokon a kisebb magyar internetszolgáltatók sikeresen szerepelhessenek, mert ezen a területen folyamatos fejlesztésekre van szükség – közölte.
Megjegyezte: ma Magyarországon a telepített internetszolgáltatás húsz százalékát magyar tulajdonú mikro, kis- és közepes vállalkozások biztosítják. E szolgáltatók – amelyeknek képviselőivel konzultáltak szerdán – tevékenységükkel az országban telepített internetszolgáltatást igénybe vevők ötödét juttatják internethez – mondta. Hozzátette: e cégek összességében több ezer embernek adnak munkát.
A szolgáltatók képviseletében Zelena Gergely elmondta: e cégek általában olyan területekre juttatják el az internetet, amelyeket a nagy szolgáltatók nem érnek el, így olyan helyeken is hozzáférhetővé válik a világháló, ahol ez nélkülük nem lenne lehetséges.
(MTI)