A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleménye szerint a miniszterkedvezőnek mondta ugyanakkor, hogy Magyarország exportszerkezete egyre diverzifikáltabb, ami csökkenti a kitettséget, másfelől az egyre erősödő belföldi bizalom is segíti a növekedést.
Varga Mihály elmondta: a VW-botrány mellett a kínai gazdaság lassulása is aggodalomra adhat okot, ennek ellenére optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően. A miniszter leszögezte: a kormány olyan költségvetést készít, és olyan szabályozórendszert működtet, amely biztonságot és előreláthatóságot teremt a gazdaság szereplői számára. A lehetőségekhez képest megkönnyíti a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést és gondoskodik arról, hogy az emberek piacképes tudást és így biztos megélhetést szerezhessenek – sorolta a tárcavezető.
Varga Mihály kijelentette: “elértük azt is – ami néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlennek látszott -, hogy a magyar gazdaság igen jó teljesítményéről azonos véleménye van a magyar kormánynak, az Európai Bizottságnak, az IMF-nek, az OECD-nek, és a piaci elemzőknek is”.
(MTI)